2009. november 11., 11:142009. november 11., 11:14
„Bűnösnek érzi magát? Akkor ha annyira becsületes, adjon vissza mindent, amit megnyert – nyilatkozta az orosz sztár tegnap a francia L’Equipe című sportnapilapnak. – Az ATP-nek van bankszámlája, oda visszautalhatja az összes pénzt.”
Az Open (Nyílt) című, hétfőn megjelent memoárban a jelenleg 39 éves Agassi leírja, hogy 1997-ben metamfetamint szippantott, majd amikor értesült a pozitív doppingtesztjéről, azt hazudta a férfiversenyeket szervező ATP-nek, hogy véletlenül beleivott asszisztensének „feljavított” italába. A hónap elején a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) bejelentette, hogy magyarázatot vár az ATP-től, és később dönt arról, hogy vádat emel-e Agassi ügyében.
„Én például nem írnék önéletrajzi könyvet, mert nincs szükségem több pénzre – folytatta Szafin. – Gondolom, azt remélte, hogy a botrány miatt több példányt adhat el, de szerintem teljesen hülye.” Az orosz fenegyerek hozzátette, nem szeretné megvédeni az ATP-t, de úgy vélekedett, hogy amit Agassi leírt, az rossz fényben tünteti fel azt a szervezetet, amely megtartotta a titkát.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.