Svájc sorra szedi áldozatait

2006. február 20., 00:002006. február 20., 00:00

Jégkorong
Két nap alatt az „NHL-olimpiák” mindkét bajnoka kikapott ugyanattól a korábban számításba se vett együttestől: az 1998-as bajnok Csehország után a címvédő Kanada se bírt a svájciakkal. A mérkőzés hősei a találkozó mindkét gólját jegyző, Kanadában született Paul DiPietro, valamint a tengerentúli profiligában a Carolina Hurricanes-ben védő Martin Gerber kapus voltak, utóbbi 49 lövést hárított. Emellett szerencséje is volt, hiszen egyszer a videobíró mentette meg a góltól: a korong a lepkés kesztyűben nem haladt át teljes terjedelemben a gólvonalon, ám ennek megállapításához mintegy tízpercnyi visszajátszásra volt szükség.
A csehek Svájc után a finnekkel sem bírtak, s gondjaikat tovább növeli, hogy Dominik Hasek kapus után első számú csatáruk, Jaromir Jagr is megsérült. A NHL idei góllövőlistáját vezető klaszszist Jarkko Ruutu úgy lökte rá a palánkra, hogy felrepedt a fejbőre, és nem tudta folytatni a játékot. Jégre lépett viszont az ágyéksérüléséből felépült svéd Peter Forsberg, aki első torinói meccsén gólpasszt is adott a lettek ellen. Az oroszok folytatták korábbi hullámzó teljesítményüket: szenvedtek a kazahok ellen (Alekszandr Haritonov lőtte a meccs egyetlen gólját), majd az olimpia torna eddigi legnagyobb különbségű sikerét aratták a lettek felett. A két hatos csoportból eddig Finnország, Szlovákia és Oroszország biztosította be negyeddöntős szereplését.
A csoport, 3. forduló: Finnország–Csehország 4-2 (1-1, 1-1, 2-0), Olaszország–Németország 3-3 (1-0, 0-1, 2-2), Svájc–Kanada 2-0 (1-0, 1-0, 0-0). 4. forduló: Németország–Svájc 2-2 (0-0, 1-2, 1-0). B csoport, 3. forduló: Oroszország–Kazahsztán 1-0 (0-0, 1-0, 0-0), Svédország–Lettország 6-1 (1-0, 4-0, 1-1), Szlovákia–Egyesült Államok 2-1 (0-0, 1-1, 1-0). 4. forduló: Oroszország–Lettország 9-2 (3-1, 3-0, 3-1), Szlovákia–Kazahsztán 2-1 (0-1, 1-0, 1-0), Svédország–Egyesült Államok 2-1 (1-1, 0-0, 1-0).

Bombameglepetés a női tornán
Először jutott európai csapat egy női hokivilágverseny döntőjébe: a svédeknek sikerült megtörniük az észak-amerikai válogatottak egyeduralmát. A skandináv csapat az elődöntőben kétgólos hátrányt dolgozott le az Egyesült Államok ellen, amelyet végül büntetőpárbajban győzött le. A másik ágon a címvédő Kanada simán nyert Finnország ellen.
Elődöntő: Svédország–Egyesült Államok 2-2 (0-1, 2-1, 0-0, 0-0) – büntetőkkel 3-2, Kanada–Finnország 6-0 (2-0, 2-0, 2-0). Az 5–8. helyért: Németország–Olaszország 5-2 (3-2, 0-0, 2-0), Oroszország–Svájc 6-2 (1-1, 4-1, 1-0).
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen
2025. augusztus 31., vasárnap

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool

Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool
2025. augusztus 31., vasárnap

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 34 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, Lando Norrisszal szemben.

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett
Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett
2025. augusztus 31., vasárnap

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett

2025. augusztus 31., vasárnap

Felavatták Románia legmodernebb jégcsarnokát, a Remete Ice Arenát

Felavatták szombaton a Remete Ice Arenát Gyergyóremetén. A Románia legmodernebb jégcsarnokának tartott sportlétesítmény szombat-vasárnap a Rusty Kupával nyitja meg kapuit.

Felavatták Románia legmodernebb jégcsarnokát, a Remete Ice Arenát