Hirdetés

Super Mario nem varázsol többé

Gazda Árpád

2006. január 26., 00:002006. január 26., 00:00

Jégkorong
Bejelentette visszavonulását Mario Lemieux (képünkön), az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguins klaszszisa. A 40 éves csatárlegenda szívritmuszavar miatt december 16. óta nem lépett jégre, és miután csapata tíz mérkőzés óta nyeretlen – és ennek következtében esélytelen a rájátszásba jutásra – úgy döntött, befejezi pályafutását.
Lemieux 1984-ben lett a Pittsburgh játékosa, és 1991-ben, majd 1992-ben is Stanley Kupa-győzelemre vezette csapatát, amelynek immár egyik tulajdonosa is. Karrierjét számos sérülés és betegség befolyásolta, 1993-ban a rák egyik fajtáját, a Hodgking-kórt mutatták ki szerveztében, ennek következtében a teljes 1994–1995-ös idényt kihagyta. Ezután porckorongsérvvel és hátfájdalmakkal bajlódott, így 1997-ben bejelentette visszavonulását, ám 2000 végén visszatért, és a Keleti főcsoport döntőjébe vezette a Pingvineket. A Super Mario becenévre hallgató csatár karrierje során 915 NHL-mérkőzésen lépett jégre, ezeken 690 gólt lőtt (ezzel hetedik a profi liga örökranglistáján), és 1033 gólpasszt adott. Pályafutása alatt háromszor lett a liga legértékesebb játékosa, kétszer a rájátszás legjobbja, és – bár Wayne Gretzky kortársa volt – hatszor nyerte el a legjobb góllövőnek járó Art Ross-trófeát. Idei 26 mérkőzésén hét gólt ütött, és 15 gólpasszt adott. A kanadai válogatott csapatkapitányként 2002-ben olimpiai bajnoki címet nyert.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
Hirdetés
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
2026. június 10., szerda

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok

A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok
Hirdetés
Hirdetés