Hirdetés

Storck meglepetésembere győztes gólt lőtt Norvégiában

Az újonc Kleinheisler László góljával a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött Norvégia vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező első, csütörtöki felvonásán.

MTI

2015. november 13., 10:142015. november 13., 10:14

2015. november 13., 13:092015. november 13., 13:09

A Videoton ebben az idényben egyetlen élvonalbeli mérkőzésen sem szereplő, 21 éves szélsője a 26. percben lőtte a győztes gólt, mellyel a nemzeti együttes 34 év után múlta felül ismét északi riválisát. Ezt követően a magyar védelem és a 100. válogatottságát ünneplő Király Gábor kapus hősiesen tartotta az eredményt a lefújásig.

A norvég válogatott nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, a 100. válogatottságát ünneplő Királynak már a harmadik percben bravúrral kellett hárítania, majd az ezt követő szögletből szintén kimaradt egy hazai lehetőség.

Eleinte kissé zavarodottnak tűnt a magyar csapat, a középpályán egyáltalán nem sikerült megszűrni az északiak akcióit. Alig tíz perc elteltével kiszabadult a szorításból Bernd Storck együttese, amely egy szép támadás végén az újonc létére bátran futballozó Kleinheisler révén veszélyeztetett. Ez figyelmeztető jel volt a norvégok számára, ugyanis visszavettek a tempóból, és kiegyenlítetté vált a találkozó.

Kissé „leült” a mérkőzés, egy-egy magyar labdavesztésből többször veszélyesen megindultak a norvégok, azonban rendre rossz megoldásokat választottak a három a három, vagy a négy a négy elleni szituációkban. Ezt követően viszont szinte teljesen elnémult a stadion – a vendégszektort kivéve –, ugyanis egy szép magyar támadás végén Kleinheisler második próbálkozása már utat talált a kapuba, így a Puskás Akadémia 21 éves szélsője góllal debütált a válogatottban, s azonnal az őt beállító német szakvezetőhöz rohant, és a nyakába ugrott.

A játékrészből hátralévő időben nagy fölényben futballozott Norvégia, néhányszor Királynak is közbe kellett avatkoznia, de igazán nagy ziccerük nem volt a hazaiaknak. Ugyanakkor az nyomasztó volt, hogy a magyarok a félpályát is alig lépték át, igaz, az egyik ilyen szórványos támadás végén Elek hagyott ki egy nagy helyzetet – a keresztléc fölé fejelt – Kleinheisler pontos beadása után.

A folytatásban sem változott a játék képe, teljesen beszorult a magyar csapat. Szinte csak az volt a kérdés, meddig bírja a magyar védelem a nyomást. Azonban hiába záporoztak a beadások Király kapuja elé, hiába rohamoztak a norvégok, egyszerűen nem találtak rést a vendégek hátsó alakzatán, sőt az egész második félidő egyetlen magyar kontrájának végén Dzsudzsák ziccerben a kapusba lőtte a labdát. Ennek ellenére szinte „feltörte a kapu a magyarok hátát”, egy ízben Fiola a gólvonalról mentett, de aztán kicsit enyhült a nyomás.

Az utolsó tíz percre aztán minden energiájukat mozgósították a norvégok, és utolsó rohamra indultak. Ekkor a szerencse is a magyarok mellé szegődött, ugyanis a magyar csapatot egyszer a keresztléc mentette meg, de a szervezett, hősies és sokszor önfeláldozó védekezés kifizetődött, mivel kibírta a nyomást a lefújásig.

Ezt követően a magyar szurkolótábor „Fülöp Marci, Fülöp Marci” rigmussal emlékezett a csütörtökön 32 évesen elhunyt korábbi válogatott kapusra. Vasárnap 21.45-től a budapesti Groupama Arénában rendezik a visszavágót, melyen a mostani meccsen kapott sárga lapja miatt Gera Zoltán nem léphet pályára.

Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya óvatosságra intett a lefújást követően: „Most örülünk, de még nem nyertük meg a párharcot, csak az első lépést tettük meg a kitűzött cél felé. Kicsit megilletődötten kezdtünk, de Király az elején nagyot védett, ami nagyon kellett. Az egész csapat kiválóan játszott, büszkék lehetnek magukra a futballisták. Nehéz meccs lesz a vasárnapi, mert most is jól játszottak a norvégok. Picit azért javultak az esélyeink, de most sincs veszítenivalónk, a rivális az esélyesebb.”

Per-Mathias Högmo, a norvég válogatott szövetségi kapitánya is kiemelte, hogy még csak a párharc felén vanak túl: „Jól játszottunk, elég helyzetet dolgoztunk ki, de nem sikerült betalálnunk. Továbbá a Napnál is világosabb, hogy nem kaptunk meg egy büntetőt. Nagyon várjuk a magyarországi visszavágót, nem tragédia ez az 1-0-s vereség, mert gondoljuk csak el, mit fognak érezni a magyarok, ha gólt kapnak, mert tudják majd, amennyiben még egy gólt kapnak, kiesnek”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
Hirdetés