Hirdetés

Steaua-Újpest: célkeresztben a magyarokat gyalázók

Nem hunyt szemet a Steaua szurkolóinak múlt csütörtöki, magyarokat gyalázó megnyilvánulása felett az Asztalos Csaba elnöklete alatt működő Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), illetve az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) sem. Utóbbi vizsgálatot indított a bukaresti klub ellen, többek között a Bukarestben megrendezett, Újpest elleni Európa Liga-selejtezőn kifeszített transzparens miatt, amelyen ez a magyar szöveg állt: “Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? 9 hónapig”. Az UEFA kedden jelezte, hogy fegyelmi vizsgálatot indít a bukaresti klub ellen a 2-0-s hazai sikerrel végződött összecsapással kapcsolatban.

Páva Adorján

2009. július 21., 18:442009. július 21., 18:44

Joe Böröcz, az Újpest nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója tudomása szerint az UEFA ellenőrének jelentésében négy komoly kihágás szerepel, amely miatt eljárást indítottak. A találkozó ellenőre említést tett arról, hogy egy román szurkoló a pályára rohant, továbbá megdobálták a kiállított újpestit, Korcsmár Zsoltot, a szurkolók tiltott pirotechnikai eszközöket alkalmaztak, illetve a hazai drukkerek egy minden jóérzésű embert felháborító felirattal provokálták a magyarokat a stadionban.

Asztalos Csaba Platininek írt levelet

A fegyelmi vizsgálat elindítását az a hivatalos tiltakozó levél is kiválthatta, amelyet Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke személyesen Michel Platininek, az UEFA első emberének címzett. Asztalos Csaba ebben nyilvános tiltakozását fejezte ki a múlt csütörtöki nemzetközi összecsapáson kifeszített transzparens tartalma ellen, amely a levél szerint “sérti a magyarok méltóságát, megalázó, és ellenséges hangulatot gerjeszt a romániai magyar közösséggel szemben”.

A CNCD elnöke hétfőn értesítette az UEFA vezetőjét a történtekről. “A késés annak tudható be, hogy csak hétfőn jutottam hozzá a konkrét bizonyítékhoz, a transzparenst ábrázoló fényképhez” – mondta a Krónikának Asztalos Csaba, aki jelenleg is szabadságát tölti. A CNCD vezetője hozzátette, elsőként az európai futballszövetség értesítését tartotta fontosnak, ugyanis az UEFA-val, illetve ennek román tagszervezetével (FRF) is évek óta jól együttműködnek – több alkalommal is a diszkriminációellenes tanács kezdeményezésére büntettek meg klubokat szurkolóik rasszista megnyilvánulásai miatt. “Mi is indíthatunk vizsgálatot, de ha meg is állapítjuk, hogy diszkrimináció történt, a törvénybe foglaltak szerint maximum 8 ezer lejes pénzbüntetést róhatunk ki az érintett klubra. Ezért indokoltabb, hogy jelen esetben először az UEFA-hoz forduljunk, amely jóval drasztikusabb szankciókat szabhat ki” – nyilatkozta lapunknak Asztalos Csaba.

Az intézményvezető hangsúlyozta, a magyargyalázás nem új keletű a romániai futballstadionokban, ezért állandó nyomást gyakorolnak a FRF-re a fegyelmi szabályzat betartása érdekében, amely szerint drasztikus büntetések is kiszabhatók a drukkerek rasszista, másokat gyalázó megnyilvánulásai miatt. “Sajnos például a romákat sértő megnyilvánulások esetén sokkal könnyebben büntet a FRF. Ez nagyrészt a romániai magyar közösség hibája is: miközben az országban több, a romák érdekeit védő szervezet is működik, nekünk egyetlen olyan szervezetünk sincs, amely ilyen esetekben hivatalos panaszt nyújtana be, például a Magyar Ifjúsági Tanács vagy a Magyar Ifjúsági Értekezlet sem foglalkozik ezzel. Mi hivatalból rendszerint vizsgálatot indítunk a magyarokat sértő megnyilvánulások ügyében is, ám a visszhang sokkal nagyobb lenne, ha a kezdeményezés mögött a magyar közösség civil képviselői állnának, nem pedig a diszkriminációellenes tanács” – fogalmazott Asztalos Csaba.

Markó: “ne legyen nagy ügy”

Az ügyben megszólalt Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is. Az erdélyi magyar politikus a Prosport napilapnak adott interjújában jelezte, nem nagyon érdekli a futball. Az ügy kapcsán úgy érzi, nem az efféle megnyilvánulások határozzák meg a románok és a magyarok közötti kapcsolatot. Markó hozzátette, ilyen esetekből – amelyet elmondása szerint egy maroknyi ember gerjesztett – “nem kell nagy ügyet csinálni”, a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak teljesítenie kell feladatát.

“Szarmagyarozni szabad?”

Eközben Magyarországon egyre nagyobb ügy kerekedik a történtekből: Móring József Attila kereszténydemokrata képviselő írásbeli kérdéssel fordul a külügyi és a rendészeti tárca vezetőjéhez, valamint a sportért felelős miniszteri megbízotthoz. A politikus Huhogni, cigányozni, gágogni tilos, “szarmagyarozni” szabad? címmel rendezett sajtótájékoztatóján elmondta, arra kíváncsi, hogy tesz-e hivatalos lépést a külügyi tárca a steauások által kifeszített transzparens miatt. Móring József Attila úgy fogalmazott, hogy “ennél undorítóbb, ocsmányabb, aljasabb, provokatívabb szöveg” nem jelent még meg magyar érdekeltségű sporteseményen. Véleménye szerint ennek már semmi köze a szokásos lelátói hangulatfokozáshoz, az ellenfél bosszantásához – ez nyílt provokáció és sértés volt, nem csak a több mint harminc órát utazó, mintegy félezer Újpest-drukker, és hozzájuk csatlakozó több száz erdélyi szimpatizáns számára, hanem minden olyan embernek, “akit magyar anya szült”.

Újpest–Steaua a Digi Sporton
Az Újpest–Steaua mérkőzés közvetítésével köszön be a romániai és a magyarországi piacra egy időben a Digi Sport tévécsatorna. Az új adót Romániában egyelőre kizárólag az RCS&RDS távközlési vállalat előfizetői követhetik figyelemmel, akik a szolgáltató alapcsomagjában találják meg a hivatalosan csütörtökön 18.30 órától sugárzó csatornát. A két órával később kezdődő mérkőzés közvetítési joga 100 ezer eurójába került a Teszári Zoltán nagyváradi üzletember tulajdonában lévő cégcsoportnak.

A képviselő megjegyezte: a mérkőzés visszavágóját csütörtökön tartják Budapesten, a Szusza Ferenc-stadionban, ahová a román csapatot minden bizonnyal jelentős számú szurkolósereg kíséri el. Így szerinte joggal vetődik fel a kérdés, hogy “diplomáciai úton orvosoljuk-e ezt a súlyos atrocitást, vagy rábízzuk a dolgot az Újpest szurkolóinak kemény magjára.” Hozzátette: a magyar rendőrök vajon ebben az esetben agyba-főbe verik-e saját hazájukban a magyar szurkolókat, megvédve azokat, akik ezt a gusztustalan feliratot kifeszítették. “Egy halk huhogás máris stadionbezárást meg sok százezer eurós büntetést eredményez Magyarországon. Vonatkoznak ugyanezek a szabályok másokra is? – tette fel a kérdést a kereszténydemokrata képviselő.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter annyiban reagált Móring József Attila kérdéseire, hogy, ha egy mérkőzésen bűncselekmény történik, bárki is követi el, azt a rendőrségnek meg kell szakítania és eljárást kell indítania.

Mint ismeretes, a csütörtöki Újpest–Steaua mérkőzés után nem sokkal újabb “tűzpróba” következik a magyar–román kapcsolatokban: Magyarország labdarúgó-válogatottja augusztus 12-én Romániát látja vendégül a Puskás Ferenc-stadionban. A barátságos mérkőzést a két szakszövetség előzetesen a februárban meggyilkolt Marian Cozma kézilabdázó emlékének ajánlotta, aki az MKB Veszprémben és a román válogatottban játszott.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés