2013. március 07., 07:452013. március 07., 07:45
Ezenkívül leszerelhető padlózata lesz az új sportcsarnoknak, mivel a különböző sportágak más-más felületű borítást igényelnek. Boc hozzáfűzte, az ülőhelyek számát is kibővítik az eredetileg tervezett 7000-ről 7222-re. A polgármester ugyanakkor elmondta, a belső változtatások mellett a csarnok külseje is más lesz, mint az eredeti tervben, hogy összhangba kerüljön a sétatéri Kolozsvár Arénával.
Az új sportlétesítménynek idén kell elkészülnie. A beruházás tervezett értéke 33 millió lej, így a sportcsarnok építési költsége 13 millió lejjel lesz több a Con-A eredeti, 50 milliós ajánlatánál. Mint arról korábban beszámoltunk, azért kényszerül új versenytárgyalás kiírására az önkormányzat, mert a korábban alulmaradt építkezési vállalat, az ACI sikeresen támadta meg a bíróságon a korábbi közbeszerzési eljárást. Időközben azonban a csarnok nagyrészt már elkészült, így csak a fennmaradt munkálatokat köteles ismét megpályáztatni az önkormányzat. Az új pályázatot azért most írják ki, mert a korábbi nyertes Con-A nemrég fejezte be a pereskedés miatt felfüggesztett építkezésen az állagmegőrzési munkálatokat.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.