Hirdetés

Sorsdöntő kolozsvári tripla a Várad ellen

Kosárlabda – A Kolozsvári U-BT Mobitelco kosárlabdacsapata 70:69 arányban legyőzte az őszi idényben remeklő Nagyváradi VSK-t a Nemzeti Liga 14. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A Maros KK a Craiova elleni sikerrel kezdte a tavaszi idényt.

Nagy-Méhész Tünde

2014. január 19., 18:102014. január 19., 18:10

Amint arról korábban beszámoltunk, a Kolozsvári U-BT Mobitelco edzője, Dorin Pintea – azt követően, hogy csapata a BCMU Piteşti ellen kettős vereséggel búcsúzott a Román Kupából – felajánlotta lemondását. A vezetőség döntése értelmében a szakvezető maradhatott a kispadon és a Nemzeti Liga első idei fordulójában rangadót nyert csapatával.

A kolozsvári együttes hazai pályán továbbra is veretlen az alapszakaszban, a VSK elleni siker főként a remekül játszó Mihai Silvăşannak köszönhető. A csapatkapitány 21 pontot szerzett, utolsó triplája pedig – összesen hatot dobott – a győzelmet jelentette csapatának. A palánk alatt védekező Cătălin Baciu korán összeszedett két személyi hibát, így tudatos volt a kolozsváriak távoli kísérletezése.

„Tíz hárompontost dobtunk, amikor Baciu az első percben megkapta második hibáját azt mondtam, hogy kintről kell dobni. A palánk alatt uralták a játékot, így egyetlen esélyünk az volt, hogy távolról próbálkozzunk, Silvăşan pedig remekül használta ki a lehetőségeit\" – magyarázta a taktikát Pintea. A vendégek szakvezetője, Cristian Achim szerint a Mobitelco jobban akarta a győzelmet: „Nagyon jó meccs volt, a Kolozsvár mindent beleadott, ami rólunk nem mondható el, főként az első két negyedet követően. Persze a vereség az vereség, de nem történt semmi dráma.\"

Nagyon fontos mérkőzést játszott a Maros KK is a 14. fordulóban, amely a tabellán hatodik Craiovát fogadta. A kezdeti hibákat Szrecsko Szekulovics együttese a második negyedtől jól kiküszöbölte, és előnyét fokozatosan növelve 88:75-re nyert.

A címvédő CSU Ploieşti hazai mérkőzését a Medgyesi Gaz Metan ellen – utóbbi EuroChallenge Kupa részvétele miatt – február 9-re halasztották.

Nemzeti Liga, férfiak: Kolozsvári U-BT Mobitelco–Nagyváradi VSK 70:69, Marosvásárhelyi Maros KK–SCM Craiova 88:75, Nagyszebeni CSU–Konastancai Farul 104:48, Temesvári Timba–Bukaresti Steaua CSM 59:87, Energia Rovinari–Concordia Chiajna 84:60.

Az élcsoport: 1. Nagyváradi VSK 23 pont/13 mérkőzés, 2. Nagyszebei CSU 23/13, 3. CSU Ploieşti 23/13, 4. Kolozsvári U-BT Mobitelco 23/14, 5. Energia Rovinari 23/14.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés