Hirdetés

Sok milliárd forint jut a kiemelt sportágaknak

Borkai Zsolt szerint 15 és 20 milliárd között lesz a 16 kiemelt sportág állami támogatása. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke egyebek mellett erről beszélt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. „A 15 milliárd csak egy irányszám volt, inkább azt mondanám, hogy a végső összeg nem sokkal, de e fölött lesz” – jelentette ki az elnök, majd később úgy pontosított, hogy mindent egybevetve 15 és 20 milliárd közötti összeget kapnak ebben az évben a kiemelt sportágak.

2013. április 09., 07:012013. április 09., 07:01

 „Próbáltuk megfelelő keretek közé szorítani, de természetesen úgy, hogy azért megadjuk azt, amit a szövetségek kértek. A célunk az, hogy ne vegyük el tőlük a lehetőségeket, mert az az eredményesség rovására mehet” – fogalmazott Borkai. Az elnök szerint május 1-jére kell elkészíteni azt a kormány-előterjesztést, amelyben pontosan szerepel a 16 sportág 2020-ig történő finanszírozása és stratégiája. Jelezte, ez 99,9 százalékban már elkészült, jövő hétfőn fogják átadni az államtitkárságnak a végleges, letisztult dokumentumokat.

„Ha minden jól megy, akkor május elején meglesz a döntés arról, hogy ezeket a sportágakat a kormányzat támogatja, és júniustól mehet  a finanszírozás. Ennek nagyon sok része van, az infrastruktúrán keresztül az utánpótlás-nevelés, a műhelyek támogatása, valamint speciális műhelyek, nemzeti edzők kijelölése és finanszírozása.

A 15-20 milliárdból az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, a kajak-kenu, az ökölvívás, az öttusa, a sportlövészet, a torna, az úszás, a vívás és a korcsolyasport, valamint úgynevezett projektfinanszírozás keretében az asztalitenisz, az evezés, a kerékpársport, a röplabda és a tenisz részesül. A támogatáshoz az érintett sportágak részéről egy olyan szakmai program elkészítése szükséges, amely tartalmazza a sportágfejlesztési stratégiát 2020-ig. 

 
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés