
Bravúros sikert ünnepelt szerdán Simona Halep a női teniszezők Szingapúrban zajló Bajnokok Tornáján: a román klasszis alig 1 óra és 5 perc alatt 6:0, 6:2-ra győzte le a világelső amerikai Serena Williamset a Piros csoport második fordulójában.
2014. október 22., 13:492014. október 22., 13:49
„Pályafutásom legnagyobb összecsapása volt ez. Nagyon, nagyon boldog vagyok. Egy álmom vált valóra azzal, hogy legyőztem az egyik Williams nővért” – nyilatkozta rögtön a meccset követően a pálya széléről. Rámutatott, hogy bár biztos abban, hogy ellenfele nem volt épp csúcsformában, ő mindvégig a saját játékára összpontosított. Végig agresszívan és gyorsan teniszezett, ez pedig meghozta az eredményt.
Ilyen kategorikus sikerre azért kevesen számítottak. Beszédes tény, hogy Serena Williams tavaly május óta nem vesztett szettet nullára, és voltaképp pályafutása során korábban összesen csak hétszer nem tudott pontot ütni egy game során, ám még ha ez meg is történt, a játékot végül legtöbbször mégis a javára fordította. Mostanáig Halepet is mindig legyőzte: először 2011-ben, Wimbledonban nyert ellene a második körben, majd tavaly Rómában és Cincinnatiben kerekedett felül.
Ezúttal viszont a román klasszis – aki az év során sokáig a világranglista második helyén szerepelt, ám hétfőtől negyedikként jegyzik – végig jól összpontosított, nagyon magabiztosan adogatott az amerikai sztárjátékos ellen.
„Ezt a napot biztosan nem fogjuk elfelejteni. Gyakorlatilag leiskolázta Serena Williamset” – nyilatkozta a DigiSport élő adásában Andrei Pavel, Románia Davis Kupa-csapatának kapitánya.
Halep, mint ismert, a sportág történetének harmadik romániai teniszezője, akinek sikerült kijutnia a szezonzáró, nyolcrésztvevős világbajnokságra, amely az aktuális idény legjobbjait vonultatja fel két négyfős csoportban. Ha a sorsoláskor még rendkívül nehéznek tűnt a Piros csoport, a 23 éves konstancai születésű tehetség mostanáig hibátlanul gyűrte le az akadályokat. Az első fordulóban a kanadai Eugenie Bouchardot győzte le, pénteken pedig a szerb Ana Ivanovics ellen adogat.
A másik ágon, az első fordulóban a lengyel Agnieska Radwanska (6.) 6:2, 6:3-ra legyőzte a cseh Petra Kvitovát (3.), míg a dán Caroline Wozniacki (9.) a világranglista második helyére felkapaszkodó Marija Sarapovát múlta felül a Fehér csoportban. A kvartettekből az első két helyezett jut tovább az elődöntőbe.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!