A Maros KK férfi kosárlabdacsapata – az előzetes várakozásokkal ellentétben sokkal simább mérkőzésen – hazai pályán 81:60 arányban kiütötte a bajnoki címvédő CSU Ploieşti-et a Nemzeti Liga 18. fordulójának pénteki játéknapján.
2014. február 16., 15:302014. február 16., 15:30
A Maros KK–CSU Ploieşti rangadó nyitotta a 18. fordulót, a hazai csapatnak pedig két oka is volt a visszavágásra: egyrészt az előző kiírás döntőjében elszenvedett vereségért, másrészt az október végi, 88:74-el záruló odavágó miatt. A zsúfolásig telt marosvásárhelyi sportcsarnokban Szrecsko Szekulovics legénysége a találkozó elejétől fölényben játszott, már 23 ponttal is vezetett, melyből 21-et a dudaszóig megtartott.
A hazai tréner ennek megfelelően csapata és a közönség teljesítményét is méltatta: „Gratulálok az együttesemnek a harcos játékhoz, a szurkolóknak pedig külön köszönöm a nagyon civilizált biztatást. Óriási dolog a számunkra, hogy megvertük az általunk nagyon tisztelt bajnokot.\"
A vendégek mestere, Vladimir Arnautovics szerint jobb játékkal is nehéz lett volna legyőzni a Maros KK-t: „Remek csapat ellen léptünk pályára, és nem tudom, hogyan tudtuk volna megállítani a házigazdákat. Nem értem, hogy csapatom miért játszott ilyen gyengén.\"
A Nemzeti Liga élén álló Nagyszebeni CSU kijavította a múlt heti botlást, és könnyedén győzött a Chiajna ellen, míg a Nagyváradi VSK rangadót nyert a Medgyes vendégeként, és ötödik helyen áll a táblázaton – úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint riválisai.
Nemzeti Liga, férfiak, 18. forduló: Maros KK–CSU Ploieşti 81:60, Nagyszebeni CSU–Concordia Chiajna 105:73, Konstancai Farul–BCM Piteşti 57:97, Medgyesi Gaz Metan–Nagyváradi VSK 74:81, Temesvári Timba–Kolozsvári U-BT Mobitelco 80:92, SCM Craiova–Energia Rovinari 87:85. Később: Bukaresti Steaua CSM–Temesvári BC.
Az élcsoport: 1. Nagyszeben 32 pont/18 mérkőzés, 2. Maros KK 41/18, 3. Ploieşti 31/18, 4. Kolozsvár 31/18, 5. Nagyvárad 30/17.
Nemzeti Liga, nők, 19. forduló: CSM Târgovişte–Bukaresti Rapid 99:51, Aradi ICIM–Nagyváradi VSK 70:37, SCM Craiova–Galaci Phoenix 62:82, Gyulafehérvári CSU–Brassói Olimpia 100:53, Marosvásárhelyi Nova Vita–Kolozsvári U 70:57, Sepsi SIC–Temesvári Danzio 85:38. A Szatmárnémeti VSK–CST Alexandria mérkőzést február 20-án rendezik.
Az élcsoport: 1. Arad 37 pont/19 mérkőzés, 2. Târgoviște 35/19, 3, Gyulafehérvár 34/18, 4. Sepsi SIC 34/19, 5. Brassó 30/19.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!