Hirdetés

Sikeres volt a NAC-gála

Sikeresnek értékelték a szervezők a szombat délutáni nagyváradi futballgálát. A rendezvény jegyeladásaiból és adományokból összesen 21 ezer lej gyűlt össze, amelyet a kolontári és devecseri vörösiszap-katasztrófa károsultjainak juttatnak el a szervezők.

Nagy Orsolya

2010. november 16., 13:092010. november 16., 13:09

„A sport bebizonyította, hogy közel hozza egymáshoz az embereket” – jelentette ki tegnap Jenei Imre, aki annak is nagyon örült, hogy a nagyszabású, teljes egészében szabadtéri rendezvény idején a lehető legkedvezőbb volt az időjárás.

Mint arról beszámoltunk, a Nagyváradi Atlétikai Club (NAC), a város egykori futballcsapata idén száz éve alakult, erre a jubileumra szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Partiumi Keresztény Egyetem sportklubja olyan emlékmérkőzést, amelyen a Magyarországi Öregfiúk csapata erdélyi veterán játékosokból álló együttessel csaphatott össze. Jenei – aki a gálán az erdélyiek edzője volt – azt is megjegyezte: a rendezvény visszhangja igen pozitív.

„Felemelő érzés volt újra pályán lenni” – vallotta Papp László. A NAC egykori játékosa igen lényegesnek tartja, hogy az emlékmeccsen a nézőközönség „egy hullámhosszon rezgett”, tehát semmiféle incidens, konfliktus nem történt, holott, mint mondja, az ilyesmi nagyon is megszokott a futballmeccseken. Mint fogalmazott, a rendezvény tudatformáló hatása a későbbiekben is megmutatkozik majd. Tőkés Máté a román sajtóban megjelent egyes kijelentésekre reagált, például arra, hogy a pályára lépő csapatok meze a magyar zászló színeiben pompázott.

A főszervező szerint ez a cikk írójának tájékozatlanságát mutatja, hiszen a magyar válogatott hivatalos meze piros-fehér, a száz éve alakult NAC pedig mindig zöld-fehérben játszott. Jenei Imre egyenesen hülyeségnek aposztrofálta a szerinte tendenciózus kijelentést, és azt mondta, felháborodott rajta. Orbán Mihály, az EMNT regionális elnöke szerint már tervezik a következő hasonló rendezvényeket a megyében.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés