Hirdetés

Sepsiszentgyörgy bejelentkezett trónkövetelőnek

Bravúros hazai visszavágón dolgozta le hátrányát és ütötte ki a bajnok Târgoviștét a Román Kupából a Sepsiszentgyörgyi SIC női kosárlabdacsapata. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. szeptember 25., 16:392014. szeptember 25., 16:39

Pedig a kovásznaiak eleinte még borúlátóan mérlegelték első körös esélyeiket, és idegenben 13 pontos különbséggel ki is kaptak a címvédőtől.

Csakhogy a szerda esti visszavágón, a lelátókon ülő mintegy 1400 hazai szurkoló biztatása közepette felborították a papírformát: 86:60-ra győztek, és így 146:133 arányú összesített eredménnyel jutottak tovább a negyeddöntőbe.

A 32 pontot dobó és 7 lepattanót szerző Harrison mellett Jeffery is élen járt abban, hogy a házigazdák sokkal hatékonyabban kosaraztak vendégeiknél, és nem csak akcióból, hanem szabaddobásokban és labdavezetésben is precízebbek voltak.

Ezzel a sikerrel – ahogy Rusz István, az együttes menedzsere a Krónikának fogalmazott – leszállították a Târgoviștét a földre.

„Bebizonyítottuk, hogy taktikai fegyelemmel a csapatunk bármire képes. Homogén egységet alkottuk és mindenki a maximumot nyújtotta” – értékelte a szakember.

A Sepsi-SIC szombaton 19 órától már az élvonalbeli bajnokság 2014–2015-ös szezonjának első fordulójában látja vendégül a Temesvár csapatát, Rusz pedig a Román Kupa első mérkőzései láttán is többesélyes pontvadászatra számít. „Sok az idegenlégiós a csapatoknál, és a kisebb alakulatok is okozhatnak meglepetést, ugyanakkor én továbbra is azt hiszem, hogy a bajnoki cím a Târgoviște, az Arad, a Gyulafehérvár és köztünk dől majd el. Szombaton ugrunk a mélyvízbe és még nagyon hosszú út áll előttünk, de úgy gondolom, hogy letettük az alapkövet a trónköveteléshez” – szögezte le a szakosztályvezető.

A Román Kupa első köréből továbbjutott még az Alexandria, az Aradi ICIM, a Galac, a Kolozsvár, a Gyulafehérvár és a Szatmárnémeti – utóbbi, mint ismert, már hétfőn kiütötte a Rapidot az oda-visszavágós rendszerben rendezett párharcban.

A szerdai eredmények: Sepsiszentgyörgy–Târgoviște 86:55, Alexandria–Brassó 66:55, Arad–Nagyvárad 76:51, Temesvár–Galac 58:66, Craiova–Kolozsvár 56:77, Marosvásárhely–Gyulafehérvár 64:104.

Az élvonalbeli bajnokság csütörtökön a Rapid–Marosvásárhelyi Nova Vita 72:78-ra végződő találkozójával rajtolt, a többi mérkőzést viszont hétvégén rendezik, a következő program szerint: Sepsi–Temesvár, Târgoviște–Arad, Kolozsvár–Alexandria, Gyulafehérvár–Galac, Brassó–Nagyvárad, Szatmárnémeti–Craiova.

A férfi élvonal egyelőre még a Román Kupa első körének első mérkőzéseit vívja, köztük az egyik legizgalmasabb párharcnak a Szeben pénteki nagyváradi vendégszereplése ígérkezik.

„Soha senkit nem becsültem alá, különösen nem a Szebent, amelyik már tavaly bizonyította, hogy jó csapat. Ahogyan az átigazolásait figyeltem, úgy tűnik, hogy felfelé törnek, tehát biztosan nagyon komoly összecsapás lesz” – vázolta fel sajtótájékoztatóján Cristian Achim, a házigazdák vezetőedzője, aki szerint idén a címvédő Ploiești – amelyik szerda este Bukarestben a Tg. Jiu-t verve 73:57-re történelmében először nyerte el a Román Szuperkupát –, a Steaua és a Kolozsvár lesz a nagy favorit a hamarosan kezdődő bajnoki szezonban.

„Mi soha nem voltunk különösen esélyesek, de valahogy mindig előretörtünk. Remélem, hogy ez idén is hasonlóan alakul” – magyarázta. A kupameccset illetően viszont egyelőre még sérülések tizedelik a keretét, a már régóta sérült Guțoaia mellett Krapic és a csapatkapitány Szubotics szereplése is kérdésés, de legalább miután Gary McGhee-ről lemondtak – ő nem tudott beilleszkedni a csapatba –, helyére erősítésként leigazolták a szerb Mladen Panticsot.

Mint kiderült, a szebeniek kerete sem lesz teljes holnapra, Miodrag Perisics edző tájékoztatása alapján pedig néha még rendes edzéseket sem tudtak tartani a folyamatos sérülések miatt.

A hétvégi kupaprogram, péntek: Medgyes–Pitești, Marosvásárhely–Steaua (DigiSport, 18), Nagyvárad–Nagyszeben (DigiSport, 20); szombat: Kolozsvár–Temesvári BC (DigiSport, 20). Az újdonsült Szuperkupa-győztes Ploiești, mint ismert, már korábban lejátszotta – és 70-64-re megyerte – első mérkőzését a Craiovával.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés