Hirdetés

Sepsi BC: évkezdet pénztelenségben

Igencsak megtépázott állapotban kénytelen szembesülni a női kosárlabda-Eurokupa felsőházával a Sepsi BC együttese. A bajnoki ezüstérmes háromszéki csapat elnök-játékosa, Vass Ildikó sikernek könyveli el, hogy valamennyi játékos jelentkezett az újévi toborzón.

2010. január 06., 09:052010. január 06., 09:05

Mindez elsősorban azzal magyarázható, hogy a klub tekintélyes bérhátralékkal bocsátotta el a karácsonyi ünnepekre alkalmazottait, s fennállt a veszély, hogy Kristen Rasmussen inkább az Egyesült Államokban várja meg pénzügyi helyzetének kedvező alakulását.

A pénztelenség – Vass Ildikó szerint a közpénzekből származó finanszírozási összegnek csak a 60 százaléka érkezett meg a klub számlájára – miatt kénytelen a Sepsi BC foghíjas kerettel és edző nélkül, ennek megfelelően pedig minimális esélyekkel nekivágni a Mann Filter Zaragoza elleni hazai mérkőzésnek is.

Bár elképzelhető, hogy a kolozsvári Horia Rotaru dirigálja majd ma este a szentgyörgyi együttest, de jelenléte legfeljebb szimbolikus lesz, a szakember ugyanis nem költözik Háromszékre.

Centerposzton is marad a hiánygazdálkodás, az év végén eltanácsolt jamaicai Vanessa Gidden helyére ugyanis senkit sem akartak felelőtlenül elcsábítani a jelenlegi ingatag anyagi helyzetben. Így a 17 éves Csillag Angéla lesz a harmadik center a legjobb 16 közé jutásért rendezendő találkozón, ahol egy brazil, litván és spanyol válogatott játékosokkal megtűzdelt csapattal találja majd szemben magát a szentgyörgyi együttes.

Továbbra is hiányzik a csapatból a válogatott bedobó Cristina Ciocan, akinek hosszú távolmaradása – a műtét utáni kényszerű lábadozáson túl – a bérek elmaradására is viszszavezethető. De nem lesz jelen az utolsó EK-csoportmeccsen beugró Ambrus Erzsébet sem, aki a Hapoel elleni egyetlen alkalomra vállalta az „életmentő” szerepet.

A Sepsi BC menedzsmentje azonban bízik benne, hogy időben megérkezik az ígért pénz, s a február közepéig tartó átigazolási időszak végéig sikerül „beszerezni” a szükséges erősítéseket. A körvonalazódó vészhelyzet ismeretében mindenesetre a szurkolók körében felmerült már a gyűjtés ötlete is. Mindenekelőtt azonban a klub méltó módon szeretné „túlélni” a kontinentális kupakaland valószínűleg utolsó megpróbáltatásait.

Szerző: Csinta Samu


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés