2011. június 02., 09:382011. június 02., 09:38
A korábban a Rennes-ben, a Benficában és a Racing Santanderben is megfordult futballista felháborítónak tartja, hogy a sportági döntéshozók eddig nem hoztak ítéletet ügyében, ezért ügyvédet fogadott, és munkajogi pert kezdeményez. Tudor Chiuariu ügyvéd kifejtette, ügyfele fizetése több mint felét nem kapta meg a most lezárult idényben, miközben korábbi járandóságait is csak nagy késedelmekkel folyósították.
Sepsi emiatt a tavalyi év végén beadvánnyal fordult a Hivatásos Labdarúgóliga peres ügyeket tárgyaló bizottságához, ám ez ahelyett, hogy megállapította volna a szerződésszegést, és szabadon igazolhatóvá nyilvánította volna a játékost, többször is elhalasztotta ügye tárgyalását, anélkül hogy – a naponta jelzett kérések ellenére – magyarázatot adott volna erre. A jogi képviselő szerint ezzel sérült ügyfele igazságszolgáltatáshoz és munkához való joga, ezért nincs más lehetőségük, mint hogy munkajogi pert indítsanak.
Mint ismeretes, Sepsi László neve az FC Temesvár kizárási botrányában is felmerült, ugyanis a licencadó testület fellebbviteli bizottsága többek között amiatt nem adta meg a bánságiaknak a Liga 1-es indulási jogot, mert a klub nem fizette ki a Benficának a Sepsi megvásárlásáért járó pénzt. A kizárások ügyében egyébként mára ígért állásfoglalást a Román Labdarúgó-szövetség. A temesvári szurkolók eközben tegnap kora délutántól tüntető felvonulásokat rendeztek a városban, és ezek során a klub- és városvezetőkkel is találkoztak. Gheorghe Chivorchian klubelnök kijelentette, beadvánnyal fordulnak az európai szövetséghez, amelyben a román licencadó bizottság – amúgy jogerős – döntéseinek felülvizsgálását kérik.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!