Selymes Tibor: A cél egyelőre a megkapaszkodás - interjú

– A nyugati futball, majd a magyar bajnokság után hogy érzi magát a román bajnokságban?
– Van egy kis különbség, még a magyar és a román között is, hát még a nyugat-európai és a hazai között! Magyarországon mások a feltételek, a klubvezetők, az egész felfogás. Nálunk viszont sokkal erősebb a bajnokság.

– És sokkal sűrűbben váltogatják az edzőket is.
– Ez most már mindenütt kezd így lenni. Persze, ami a román bajnokságban történik, az már túlzás. Ha a csapat kétszer egymás után rossz napot fog ki, az edző már csomagolhat is.

– Önnel is ez történt volna, ha a Sportul nem jut vissza a Liga 1-be?
– Meg vagyok győződve. Ha elpuskázzuk a feljutást, számomra a Sportul már csak történelem lenne, azzal a különbséggel, hogy én lettem volna az, aki felajánlja a lemondását, hiszen tény, hogy én is fennebb vágytam.

– Egy olyan edző előtt, aki mondjuk a másodosztályban kudarcot vall, könnyen megnyílik a Liga 1 kapuja?
– Ez attól függ, hogy hol és milyen kudarcot vall. Amikor átvettem a bukaresti gárdát, még a kiesés ellen küzdött. Két évig a vezetők örültek, hogy a csapat nem jutott a harmadosztályba. És ami még fontos: a feljutást ugyanazzal a kerettel harcoltuk ki. De visszatérve a kérdésre: igen, voltak és vannak ajánlataim a hazai első osztályból is meg külföldről is.

– Miként sikerült megváltoztatnia a célkitűzést és vele együtt a csapatot?
– Munka, munka, munka és fegyelem.

– Hogy látja, képes lesz a Sportul outsiderként ismét bekavarni a bajnoki címre törő csapatoknak, mint néhány évvel ezelőtt?
– Most kicsit más a helyzet. A négy-öt évvel ezelőtti csapatból ma egy jó páran a válogatottban kergetik a labdát. Ez már akkor látszott rajtuk. Nem mondom, a jelenlegi keret is értékes, de Dacian Varga és Tiberiu Bălan kivételével csupa ismeretlenekből áll. Ráadásul a tulajdonosnak továbbra is el akarja adni őket. Ezért a cél egyelőre a megkapaszkodás. Ehhez viszont kötelező módon erősítenünk kell.

– A többi fővárosi csapattal ellentétben a Sportulnak erre soha nem volt elég pénze.
– Most sem tudjuk felvenni a versenyt a nagyokkal, ezért sem szerződtetünk idegenlégiósokat. A másik gondot meg a törzsszurkolók hiánya okozza. Nem könnyű a hazai meccseket szinte üres lelátók előtt játszani és abban a tudatban készülni a bukaresti rangadókra, hogy csak azokon telik meg a tribün – az ellenfél drukkereivel.

– Kik lesznek azok, akik a 2010/2011-es idényben a bajnoki címért fognak vetekedni?
– Mindenképpen a CFR és Vaslui.

– A volt bajnok, Urziceni? És a fővárosi nagyágyúk?
– Nem hinném. Az Urziceni kissé kiégettnek tűnik, a játékosokból hiányzik az a motiváció, ami létezett Dan Petrescu idejében. A bukaresti csapatok pedig jó ideje mélyrepülésben vannak, egyik cirkusz a másikat követi, klubvezetőiket nem feltétlenül az eredmény foglalkoztatja.

– Erdélyi vagy immár magyarországi magyar edzőként vannak drukkerei és ellendrukkerei a lelátón, illetve a szakmában?
– Nincs könnyű életem Bukarestben. De ez elsősorban annak tudható be, hogy a családom Budapesten van. Gendúr László kapusedzőn kívül, akit Magyarországról hoztam magammal, egyetlen magyar sincs a csapatban. Ennek ellenére azt érzékelem, hogy mind a játékosok, mind a vezetők nagyon tisztelnek.

– A lelátókról nem bozgorozzák?
– Azt számba se veszem, elmegy a fülem mellett.

– Mi lehet a magyarázata annak, hogy a román bajnokságból ma már nem lehetne összeszedni egy csapatra való magyar focistát?
– Egyszerű: nincsenek tehetséges játékosaink. De nem csak nekünk, magyaroknak; a románoknak is egyre kevesebb van. Mivel magyarázható, hogy maholnap nem lehet összeszedni egy ütőképes válogatottra valót?!

– Hagi, Gică Popescu, Dorinel Munteanu és Selymes idejében miért lehetett?
– Mert az a nemzedék képes volt meghalni a pályán. Ráadásul nemcsak jó játékosok alkották a nemzeti 11-et, hanem őstehetségek is. Olyanok, akik egy-két megvillanásukkal képesek voltak eldönteni a mérkőzés sorsát. Ma már ilyen futballisták nincsenek, legalábbis én még nem fedeztem fel őket. Azaz lenne egy, Mutu, ha akarna játszani. De úgy veszem észre, neki egyéb prioritásai vannak.

– Mekkora esélyt ad a Sportingtól Temesvárra igazolt Sepsinek, hogy a válogatott balhátvédi posztján utódjává nője ki magát?
– Erről talán még korai beszélni. Tény, hogy a fiúnak van erre esélye, azonban még sokat kell dolgoznia ahhoz, hogy kiüsse Raţot, aki a csapat egyik legstabilabb embere.

– A magyar focira váltva: hogy érzi, milyen irányba halad?
– Valamicske elmozdult. A baj viszont az, hogy a válogatottban nem azok játszanak, akiknek valóban ott lenne a helyük. Ott vannak például azok a nagyon tehetséges 20-21 éves fiatalok, akik Egyiptomban bronzérmesek lettek a vb-n – közülük hányat hívtak be a nagyválogatottba? Pedig rájuk kellene hogy épüljön a jövő.

– Van olyan titkos álma, hogy edzőként túltegyen az egykori válogatott játékoson?
– Ha nem lett volna egy ilyen álmom, akkor kár lett volna belekezdeni az egészbe. Éppen ezért nem a Sportulnál szeretnék megöregedni.