
Az „aranynemzedék” tagjaként az egykori balhátvéd, az ötvenszeres román válogatott Selymes Tibor csakis a hazai gárdának tud szurkolni a szombati bukaresti román–magyar labdarúgó-mérkőzésen. A Liga 1 17. helyén álló Galaci Oțelul balánbányai születésű edzője úgy véli, a román csapat sokkal erősebb a magyar válogatottnál, de ez, illetve a hazai pálya előnye még nem elegendő a Piţurcă-legénység győzelméhez.
2014. október 08., 16:122014. október 08., 16:12
– Néhány nappal a román–magyar Eb-selejtező mérkőzése előtt megkockáztatna egy tippet?
– Nem szoktam tippelni, de úgy vélem, Romániának sokkal nagyobb esélye van, mint Magyarországnak. Jobb csapat, felkészültebb, itthon játszik. Persze ez még korántsem elegendő a mérkőzés megnyeréséhez. A magyarok sem mindössze annyira képesek, mint amennyit az első, északírek elleni budapesti találkozón mutattak. Viszont ha Bukarestből ponttal vagy pontokkal szeretnének hazatérni, sokkal, de sokkal bátrabban kell focizniuk.
– Egy-egy ilyen rangadó előtt, gondolom, a román újságírók és szurkolók mindegyre azzal provokálják, hogy kinek is drukkol?
– Engem nem zavarnak az efféle kérdések: megvallom őszintén, én a román csapattal tartok. Ötvenszeres román válogatottként nem tarthatok más csapattal, még akkor sem, ha a magyarról van szó.
– Ez volna az oka annak is, hogy edzőként a román pontvadászatot választotta, mindamellett, hogy a magyar bajnokságban – ahol ismert szakembernek számít – esetenként több a pénz?
– Nem, ennek semmi köze az egészhez. Egyrészt nálunk erősebb a bajnokság, másrészt meg úgy éreztem, hogy a süllyedő hajó képét mutató Galac megmentése komoly kihívást jelenthet.
– De hát ön jobb csapatoknál szokott edzősködni...
– Az Oţelul nem egy rossz csapat, elég, ha csak arra gondolunk, hogy három évvel ezelőtt bajnokságot nyert. Nyilván azóta sokat változott a keret, most többnyire fiatal, tapasztalatlanabb játékosokból kell összeállítanom a kezdő tizenegyet. Ráadásul a játékosok többsége erőnlétileg is kissé felkészületlennek tűnik.
– Ez azt jelenti, hogy teljesen kiürült a klub, illetve a város kasszája?
– Sajnos, igen. De hát melyik az a romániai klub, amely nem küzd anyagi gondokkal?! Nagyon nehéz lesz kiharcolni az élvonalban való bennmaradást, de nem lehetetlen. Két-három jó játékosra, továbbá türelemre és építkezésre van szükség, hiszen az újoncok az utolsó pillanatban érkeztek. Én feltételként kötöttem ki, hogy ne várjanak azonnali eredményt, inkább hagyjanak dolgozni, mert annak meglesz az eredménye. Ide bárkit is hozhattak volna a kispadra, egy-két hónap alatt képtelenség összerázni a keretet, átgyúrni a játékstílust és győzelmet győzelemre halmozni. Szerencsére ezt megértette a klubvezetés, és szabad kezet biztosított a bajnokság végéig.
– Milyennek látja az erdélyi csapatokat, melyek közül a Kolozsvári CFR mintha ismét magára talált volna?
– Az ASA–CFR meccs (2-0) után inkább a marosvásárhelyi csapatot kell dicsérnem. Sokat számít, hogy tapasztalt, rutinos játékosokat gyűjtöttek össze, olyanokat, akik elég jól összerázódtak. A legjobb erdélyi gárdának még így is a CFR-t tartom: az az érezésem, hogy Vasile Miriuță legényei még nem adtak ki mindent magukból.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!