Hirdetés

Sára Tímea: már az olimpiai részvétel is egy beteljesült álom

Sára Tímea gyergyószentmiklósi sífutó számára gyermekkori álma teljesült, amikor kiderült, hogy részt vehet a februári téli olimpián. A 21 éves sportoló tisztában van vele, hogy messze áll a dobogós helyezésektől, de így is van bizonyítási vágy benne.

2014. január 30., 20:392014. január 30., 20:39

Négy évvel ezelőtt csak kevésen múlt, hogy Sára Tímea lemaradt a vancouveri téli olimpiáról, azonban idén már nem a gyergyószentmiklósi sífutó nélkül rendezik meg az ötkarikás játékokat: az immár 21 éves sportoló február másodikán Románia olimpiai csapatának tagjaként indul Szocsiba, és reméli, hogy minden rendben lesz a február 7. és 23. között zajló játékokon.

„Nagyon jó érzés tudni, hogy ott leszek Szocsiban, egy régi álmom vált valóra. Nagyon izgulok a versenyek miatt” – árulta el Sára Tímea, aki a Nemzetközi Síszövetség szakági rangsorában a legelőkelőbb helyen áll a hazai női sífutók közül, így ő kapta meg a Romániának járó kvótát.
A sportoló kifejtette, gyerekkora óta álmodozik arról, hogy egyszer az ötkarikás játékokon szerepelhet: „Már kiskoromban sokat játszottam az olimpia gondolatával, és mindenképpen el szerettem volna érni ezt a célt.”

Sára Tímea sífutó
Sára Tímea 1992. április 21-én született Gyergyószentmiklóson. Tízéves korában itt szeretett bele a sífutásba, két évvel később pedig már a korosztályos bajnokságban ért el sikereket. Mivel a gyergyói Sportklubnál nincs felnőttszakosztály, kénytelen volt klubot váltani, és immár a Bukaresti Dinamo versenyzője. Élete első olimpiáján, Szocsiban három számban áll rajthoz: 1,2 kilométeres sprintversenyben, a 10 kilométeres klasszikus sífutásban, illetve a 15 kilométeres síatlonban.

A sportoló elérhető célokat tűzött ki: „Annyit várok el magamtól, hogy tisztességesen helytálljak a versenyeken. Nem szerezhetek érmet, mivel nincsenek az országban olyan felkészülési és anyagi feltételek, amilyenek a sífutó-nagyhatalmaknál.” A versenyző elmondta, nagyon sokat dolgozik azért, hogy minél jobb eredményt érjen el az olimpián.

„Napi három edzésem van, ezek közül legfontosabb a délelőtti, ami átlagosan két-három órát szokott tartani. A napi hat-hét óra edzés miatt kevés szabadidőm van, de mindig van egy kétórás délutáni pihenő” – mesélt a felkészülési időszakban végzett edzésekről.

Sára Tímeától megtudtuk, nagyon sok bátorító üzenetet kapott az elmúlt időszakban, ezek pedig sokat jelentenek számára: „Legfőképp a családom bátorít, ők a tévéképernyőn keresztül is nagyon fognak szurkolni nekem. Mellettük még a barátaim is sokat biztatnak, de több gyergyóitól is kaptam már támogató jellegű üzeneteket. Ezek nagyon sokat jelentenek számomra, köszönöm szépen!”

A pályafutása első olimpiájára készülő sífutó kiemelte, a felkészülési időszak hajrájában nem csak pozitív gondolatok járnak a fejében, hanem rossz dolgok is, ezekre azonban próbál nem odafigyelni. „Leginkább attól félek, nehogy valamilyen egészségügyi problémám legyen a versenyek alatt, amelyek befolyásolhatják a teljesítményemet” – mondta.

A fiatal sportoló egykori edzője, Jánosi Béla szintén tisztes helytállásra számít a gyergyószentmiklósi versenyző részéről: „Tímeán nagyon korán észre lehetett venni, hogy tehetséges, már 10 évesen kitűnt a többiek közül. Ha a mezőny közepében tud végezni, az már egy nagyszerű eredmény lesz.”

Kertész László


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés