
2012. szeptember 14., 09:002012. szeptember 14., 09:00
„Idén minél előrébb szeretnénk végezni az NB I-ben, később pedig azt szeretném, ha nemzetközi kupasorozatban indulhatnánk, továbbá személyes célom, hogy visszakerüljek a válogatottba” – jelentette ki csütörtökön a 27 éves csatár.
Rudolf Nyíregyházán kezdett el futballozni, majd 14 évesen beajánlották a Nancy csapatához, ahol az egyik legjobb francia futballakadémián nevelkedhetett. Később öt alkalommal pályára lépett a francia élvonalban is. 2007 nyarán az akkor háromszoros magyar bajnok Debrecenhez igazolt, ahol kétszer bajnokságot és Magyar Kupát nyert, valamint bejutott a csapattal a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
Teljesítményével felhívta magára Erwin Koeman akkori szövetségi kapitány figyelmét is, akinél először 2008. augusztus 20-án lett magyar válogatott. Kipróbálhatta magát az olasz élvonalbeli Genoa és Bari csapataiban, a Serie A-ban gólt lőtt a Juventus, az AS Roma és az AC Milan ellen is.
Az előző idényben a görög bajnokságban második helyen végző Panathinaikosz együttesében kölcsönjátékosként nyolc mérkőzésen egy gólt szerzett, majd augusztus végén szerződést bontott Genovában. A játékosok piaci értéke szempontjából mértékadónak tartott Transfermarkt honlap adatai alapján Rudolf értéke 1,75 millió euró, így érkezésével a 27 éves futballista a legértékesebb az NB I-es játékosok között.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.