Hirdetés

Roszel megtörte az átkot

Megszerezte első tavaszi győzelmét a Kolozsvári CFR Száz nagyméretű sárga lappal figyelmeztette szombaton a kolozsvári „kemény mag” a CFR játékosait, hogy nincs ínyére a csapat utóbbi időben – főként hazai pályán – mutatott gyenge játéka.

2006. március 27., 00:002006. március 27., 00:00

Labdarúgás
Az elégedetlenséget az együttes összeállítása is tükrözte, a FC Vaslui elleni találkozót Anca és Coroian is a kispadon kezdte, míg Roszel Róbert először került be Dorinel Munteanu játékos-edző kezdő tizenegyébe. Ettől azonban nem javult fel a vasutasok tavasszal rendkívül erőtlen támadójátéka, igaz, az első félidőben szinte csak a hazai védelemnek volt dolga: a sereghajtó moldvaiak letámadták a CFR-t, és Badea, majd Jovanovics révén két hatalmas helyzetet is kihagytak. A hazai középpályások viszont nem tudták kiszolgálni a többnyire feleslegesen futkározó csatárokat, csupán Surdu célt tévesztett két fejese veszélyeztette Huþan kapuját. A kolozsváriak csak a második félidőben, Anca és Coroian becserélése után kerültek fölénybe, s végül egy szerencsés góllal ki is csikarták a győzelmet: Minteuan 16 méteres lövése Roszelen irányt változtatott, és a labda a jobb alsó sarokba vánszorgott. A hajrában a CFR foggal-körömmel védte előnyét, de az egyedül kiugró Cursaru előtt így is adódott egy hatalmas egyenlítési lehetőség. Az időhúzó taktika áldozatokat is követelt: Panin kiállítása miatt a hatperces ráadást emberhátrányban játszották a kolozsváriak. A osztály, 18. forduló: Kolozsvári CFR–FC Vaslui 1-0 (Roszel 75.).


Kiverték a Dinamo-szurkolókat a konstancai stadionból
A pályán is feszült meccset vívott Konstancán a Farul és a Dinamo, amelyet a hosszabbításpercekben szerzett góllal nyert meg a vendégcsapat, ám a futballt háttérbe szorították a vendégszurkolók és rendfenntartók összecsapásai, amelyek már másfél órával a találkozó előtt megkezdődtek. Az előbb csak petárdázó, majd székeket is a pályára dobáló bukaresti drukkereket a csendőrök az első félidő közepén kiszorították a lelátóról, és közülük ötvenet őrizetbe is vettek. Egy személyt kórházba kellett szállítani, mert kővel fejbe dobták. Sikerült megszereznie első tavaszi A osztályos sikerét a Rapidnak, amely a hajrában szerzett góllal múlta felül a FC Naþionalt.
Eredmények: Konstancai Farul–Dinamo 0-1 (Zicu 90+2.), Iaºi-i Poli–Tîrgu Jiu-i Pandurii 1-0 (Miclea 85.), Bákói FCM–Galaci Oþelul 0-4 (Bãlþoi 10., V. Tãnase 45+1., Brujan 77., Paraschiv 81.,), Besztercei Gloria–FC Argeº 1-0 (Negrean 72.), Sportul Studenþesc–Petrozsényi Jiul 4-0 (T. Bãlan 21., Mazilu 35., Varga 72., Ferfelea 86.), Rapid–FC Naþional 1-0 (N. Grigore 87.). A Steaua–Temesvári Poli mérkőzés lapzárta után ért véget.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés