
2010. július 05., 10:022010. július 05., 10:02
A két csapat nem esett azonnal egymásnak, igyekeztek biztonsági játékkal kiismerni egymást. A hollandok azonban némileg bátrabban kezdtek, ezt viszont az ezúttal is inkább kontrákra berendezkedett brazilok igyekeztek megtorolni: a középpályán kemény szabálytalanságok révén próbálták elriasztani a narancsmezeseket attól, hogy átmerészkedjenek a térfelükre.
A kontrataktika viszont kitűnően működött: az elején Robinho még lesből talált be, ám két perccel később már érvényes találatot szerzett: Felipe Melo a félpályáról indította, a brazil csatár pedig senkitől sem zavartatva tört kapura, majd tizenhat méterről laposan kilőtte a háló közepét.
A hollandok ezután feljebb kapcsoltak néhány sebességgel, ám a brazil védelem kitűnően hatástalanította a támadásaikat, jól tartották a labdát. Kaká egy szép brazil összjátékot követően megduplázhatta volna az előnyt, miután már a hátvédek is verve voltak, ám a bal vinkli felé csavart lövését Stekelenburg bravúros vetődéssel, ujjheggyel kitolta.
Az első félidő végére a selecao teljesen uralma alá vonta a mérkőzést, és ezúttal a támadásban teljesen tehetetlen hollandokon – Robben csak kínlódott a jobb oldalon, és rendszerint addig várt a lövés előtt, hogy a védők szerelték – volt a sor, hogy szabálytalanságok révén törjék meg a Stekelenburg tizenhatosa előtt tanyát vert Robinhóék lendületét.
A második félidőben sem játszott meggyőzőbben az Oranje, a brazilok játszva megállították a támadásokat. Egy visszagurítás után aztán mégis a narancssárga tábor örülhetett: Sneijder a jobb oldalon megkapta a labdát, majd ballal kapu elé csavart, a labda pedig a kifutó Julio Césart megzavaró Felipe Melo fején megcsúszva a hálóban kötött ki. Az egyenlítő gól, amelyet hivatalosan Sneijdernek adtak – ismét felpörgette a mérkőzést, a hollandok megint rákapcsoltak, ismét többet támadtak, majd egy szöglet után átvették a vezetést: Robben beadását Kuyt csúsztatta a hatos közepébe, ahonnan a gólvonaltól három méterre álló Sneijder védhetetlenül fejelt a kapuba. A hollandok ettől még jobban feldobódtak, egymás után vezették a támadásokat, a brazilok pedig egyre kapkodóbban játszottak. Felipe Melo olyannyira elvesztette a fejét, hogy Robbent újfent csak szabálytalansággal tudta megállítani, majd miután a holland a földre került, teli talppal a combjába tiport. Tettét a japán Nisimura játékvezető azonnal piros lappal honorálta.
A kiállítás után a brazilok minden erejükkel támadtak, és sikerült is helyzetbe kerülniük, ám a kaput három egymás után elvégzett szöglet után sem találták el. Az már nem vigasztalta őket, hogy a túloldalon Sneijder, majd Kuyt is hibázott, a hosszabbításban pedig három holland egy védő ellen is képes volt elszórakozni a ziccert.
A holland lapok diadalmaskodva fogadták az Oranje győzelmét: a De Volkskrant on-line kiadása szerint Hollandia elkezd hihetni a világbajnoki cím megszerzésében, miután legyőzte a brazilokat. A De Telegraaf szerint az Oranje legyőzte a „Brazília-szindrómát”, miután túlszárnyalta „az isteni kanárikat”. Az Algemeen Dagblad is arról írt, hogy meglehet a világbajnoki cím, miután a narancsmezesek izgalmas mérkőzésen felülmúlták a brazilokat. Bert van Marwijk szövetségi kapitány ugyanakkor elismerte, hogy nagyon rosszul kezdtek: „Az első húsz percben boldog voltam, hogy csak 1-0-ra vezettek a brazilok, de azt mondtam, hogy még mindig van esélyünk. A második félidőben megmutattuk, hogy mennyire jók vagyunk.”
A másik oldalon Dunga a kudarc után annyit mondott, egyszerűen nem erre számítottak, és hogy senki sincs felkészülve a vereségre, majd bejelentette, lemond a kapitányi tisztségéről, hiszen 2006-ban amúgy is négyéves szerződést kötöttek. „Az álom vége – a második félidei hibák miatt kiesett a vb-ről Brazília. A tökéletes első félidőt követően Felipe Melo két hibája lehetővé tette a holland feltámadást” – írta a meccs után a Correio Braziliense című lap internetes kiadása. A Folha do Brasil Julio Cesar kapust idézte, aki közvetlenül a mérkőzés után könnyek között ismerte el: Hollandia ezúttal jobb volt. Az O Dia gyászszalagos fotóval tudatta, hogy Brazília gyászol, miután a rosszabb második félidei játék miatt a selecao alulmaradt a hollandokkal szemben.
Negyeddöntő: Hollandia–Brazília 2-1 (Gól: Sneijder 53., 63., ill. Robinho 10. Kiállítva: Felipe Melo 73.).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.