Hirdetés

Rooney ollózása döntött a derbin

Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgója saját bevallása szerint is élete gólját szerezte szombaton a Manchester City elleni városi derbin, amelyet csapata 2-1-re nyert meg.

2011. február 14., 09:462011. február 14., 09:46

„Igen, ez volt a legszebb – nyilatkozta a 25 éves támadó, aki a 78. percben Nani megpattanó beadását fantasztikus mozdulattal ollózta a bal felső sarokba, Joe Hartnak, az angol válogatott  kapusának esélye sem volt a hárításra. – Láttam, hogy jön be a labda, igazából nem is volt időm gondolkozni. Egy ilyen lövés tízből kilencszer a lelátón köt ki, szerencsére most a kapuban landolt. Talán még a suliban szereztem utoljára ilyen gólt.”

A 67-szeres válogatott futballista mérkőzést eldöntő megmozdulását Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök vezetőedzője is méltatta. „Még soha nem láttam ehhez hasonlót, ez biztos. Egyszerűen elképesztő volt” – mondta a szakvezető, aki 25 éve ül az együttes kispadján.

Az MU hazai mérlege imponáló ebben a szezonban: 14 meccséből mindössze egy végződött döntetlennel, ez volt a 13. sikere. Győzelmüknek köszönhetően a Vörös Ördögök továbbra is 4 pontos előnnyel vezetnek legfőbb üldözőjük, a szintén nem hibázó Arsenal előtt.

Spanyolországban viszont botlott az éllovas: a címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre csak 1-1-es döntetlent játszott a Sporting Gijón otthonában. Josep Guardiola együttese ezt megelőzően sorozatban 16 összecsapást nyert meg a pontvadászatban, ezzel pedig megdöntötte a Puskás Ferenccel és Alfredo Di Stefanóval fémjelzett Real Madrid 1960/61-ben felállított rekordját. Németországban szintén

1-1-re zárt a listavezető Borusia Dortmund a Kaiserslautern vendégeként, így 10 pontra csökkent a Leverkusennel szembeni előnye.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés