Hirdetés

Románia továbbjutott a Davis Kupában

A csapatkapitány Andrei Pavel várakozásának megfelelően, Románia továbbjutott Nagyszebenben Izrael legjobb férfiteniszezőivel szemben, és így a Szlovéniát Pozsonyban kiütő szlovákokkal mérkőzik majd meg a Davis Kupa euro-afrikai zónája első csoportjának második körében. 

2015. március 08., 16:052015. március 08., 16:05

„Nagyon örülök, hogy végre megtört a jég, és itthon jutottunk tovább. Még két lépést kell megtennünk, hogy a Világcsoportba jussunk. Megint az élmezőnyben vagyunk, hogy így fogalmazzak, és különösen boldog vagyok, amiért a fiúk mellett lehetek, hiszen látszott, hogy mindent beleadtak” – fogalmazott a csapatvezető.

A pénteki nyitónapon Adrian Ungur 7:5, 6:6, 6:0-ra verte Bar Tzuf Botzert, Marius Copil pedig Dudi Sela ellen nyert 6:7, 7:6, 6:4, 6:2-re. Az első körből való továbbjutást már a párosok meccse eldöntötte szombaton, amikor a Florin Mergea és Horia Tecău alkotta duó 6:3, 6:4, 6:4-re felülkerekedett a Bar Tzuf Botzer, Edan Leshem kettős felett.

Ekkor már kialakult az összesítettben a 3-0-s vezetés, így a vasárnapi játéknap meccseinek eredménye már nem befolyásolja a végkimentelt. „A következő ellenfelünknek, Szlovákiának erős csapata van. Épp a wimbledoni Grand Slam-torna után játszunk velük. Jó, hogy hazai pályán rendezhetjük a meccseket” – nyilatkozta Pavel a hazai teniszszövetség hivatalos honlapjának.

Szlovénia ellen Martin Klizan (az ATP világranglista 42. helyén áll egyéniben), Lukas Lacko (93.), Gombos Norbert (117.) és Igor Zelenay (146.) lépett pályára hétvégén a szlovák válogatottban.

Románia eddig egyszer, még 2002-ben mérkőzött meg velük, Andrei Pavel pedig játékosként szerepelt, és társaival 4-1-re nyert idegenben. A második kör meccseit idén július 17–19-én rendezik, a győztes pedig osztályozót játszhat a Világcsoportba jutásért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés