Hirdetés

Románia és Magyarország is fejet hajtott a hazai női kosár-Eb-n

„Szép meccs volt, ilyenre még a franciák sem számítottak. De a BMW hatsebességes, a Logan csak öt. Az összecsapás végén ők a legfelső fokozatra kapcsoltak” – jellemezte Románia női kosárlabda-válogatottjának szövetségi kapitánya, Florin Nini a Franciaország ellen 76:67-re elveszített mérkőzésüket. 

2015. június 15., 13:482015. június 15., 13:48

A Magyarországgal közösen rendezett Európa-bajnokság csoportkörének negyedik fordulójában ugyanis a Temesváron szereplő házigazdák – akik előtte Montenegróval és Ukrajnával szemben maradtak alul – közel álltak a bravúrhoz, hiszen a hajráig fej fej mellett küzdöttek az olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes gallokkal.

Míg az első negyedben Gabriela Mărginean és Claudia Pop kosaraival nem engedték ellenfelüket meglépni, addig a második játékrészben már fordítani is tudtak. Mialatt támadásban ugyanaz a Florina Pașcalău – aki egy nappal előtte az ukránok ellen brillírozott – volt hatékony, addig a palánk alatt is eredményes Ancuța Stoenescu kiváló védekezésével vonta magára a figyelmet.

A romániai csapat a nagyszünetre hárompontos előnyt halmozott fel, amelyet mindenki meglepetésére növelni is tudott a folytatásban. Az utolsó játékrész még az összesen 28 kosárig jutó Claudia Pop hárompontosával indult, de hiába volt kilencpontnyi előnyük a hazaiaknak hét perccel a lefújás előtt, mert az Euroligában megedződő francia klasszisoknak sikerült rendezni soraikat.

Ebben persze közrejátszott az is, hogy a hazaiak teljesítménye – az ukránok elleni meccsen látottakhoz hasonlóan – visszaesett, és mialatt ők fontos labdákat veszítettek el, a franciák felzárkóztak, majd Pauline Salagnac, valamint Sandrine Gruda kosaraival a javukra fordították a meccs állását.

Az Eb-mezőny leggyengébb válogatottjaként számon tartott románok játéka optimistává tette Ninit is. Szerinte lassacskán valódi csapattá érnek, és a jövőben már nem pusztán részvevők lesznek, hanem jó eredményeket is szolgáltatnak majd. „Megmutattuk, hogy képesek vagyunk meccsről meccsre fejlődni. Nagyon örülök a lányok hozzáállásának, annak, ahogyan harcoltak\" – fogalmazott.

A szövetségi kapitány elismerte ugyanakkor, hogy igyekezett a tapasztaltabb játékosait pályára küldeni, és emiatt a végére már Pașcalău és Mărginean is elfáradt. „Elégedett vagyok azzal, hogy sakkban tartottuk az Európa-bajnoki ezüstérmest, fej fej mellett harcoltunk vele. Nekünk még tapasztalatot kell gyűjtenünk\" – tette hozzá Nini, akinek sereghajtó tanítványai hétfőn utolsó mérkőzésüket vívják az összetettben negyedik Csehország ellen az A csoportban. A középdöntős helyét már bebiztosító franciák azzal a monenegrói együttessel mérkőznek meg az utolsó fordulóban, amelyik vasárnap este 84:71-re győzte le Ukrajnát, és versenyben maradt a tornán.

Nem így a középdöntőnek és az egyenes kieséses szakasznak már egyedül otthont adó Magyarország, amelynek válogatottja a svédek és a litvánok ellen elszenvedett vereség után vasárnap este a címvédő spanyoloktól kapott ki 69:46-ra Sopronban. „46 ponttal nem lehet meccset nyerni\" – szögezte le Fegyverneky Zsófia, hozzátéve, hogy csapattársaival megbeszélték az öltözőben, hogy nem engednek könnyű kosarakat, gyors letámadásokat a spanyoloknak. „Amikor így tettünk, akkor nem játszottunk alárendelt szerepet\" – magyarázta.

Csakhogy a nagy klasszisok ellen kevésszer mutattak kellően hatékony játékot. Csupán a nagyszünet után tudtak rövid ideig felzárkózni a vendégekhez, akik erre azonnal több gyors kosárral válaszoltak, így gyakorlatilag esélyt sem adtak a magyaroknak arra, hogy meglepetést okozzanak.

„A feljavuló védekezésünk révén visszajöttünk a meccsbe, és nem hagytunk könnyű kosarakat az ellenfélnek. Csakhogy az összes meccsünkön elrontottunk egy negyedet, ma az utolsó volt az. A spanyolok 69 pontja önmagában nem sok, de sajnos 23-mal több lepattanót szedtek nálunk\" – elemezte Stefan Svitek szövetségi kapitány, akinek magyar csapata hétfő este a litvánokkal szemben vasárnap 70:68-ra alulmaradt szlovákok ellen búcsúzik a kontinensviadaltól, továbbjutási esélye ugyanis már nincs a D jelű ötösben.

Nagyváradon az olaszoknak sikerült megszerezniük az első győzelmüket: 66:55-re felülmúlták a lengyeleket, miközben a törökök 61:50-re verték a görögöket. Ennek következtében a B csoportban kizárólag a vasárnap szabadnapos fehéroroszok érezhették magukat biztos továbbjutónak az utolsó forduló előtt. A C csoport mezőnye Szombathelyen szerepel, ahol vasárnap este a szerbek 75:54-re verték Nagy-Britanniát, míg Oroszország váratlan vereséget szenvedett a lettektől (68:62).

Kedden szünnap lesz a tornán, szerdától viszont már a középdöntőket rendezik Debrecenben és Győrben. A temesvári A csoport első három helyezettje a B csoport első három helyezettjével játszik a folytatásban, míg a C csoport legjobbjai a D csoport továbbjutói ellen folytatják. Az azonos csoportból érkező együttesek magukkal viszik egymás elleni eredményeiket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés