2009. szeptember 14., 10:162009. szeptember 14., 10:16
„Lehetetlennek tűnik, hogy továbbjussunk, de természetesen nem feltett kezekkel állunk ki. Bízom benne, hogy a Temesvár nem tartja majd életbevágóan fontosnak az összecsapást, és akkor meglephetjük őket” – nyilatkozta Aurelian Ghişa, a Sănătatea tulajdonosa, illetve játékosa.
Marian Iancu, a bánsági klub első embere érdekes találkozóra számít. A sportvezető megjegyezte, reméli, a meccs után senki nem fog neki „sok egészséget” kívánni, úgy, ahogyan azt ő tette két évvel ezelőtt a nagy rivális Aradi UTA-val, amikor utóbbit éppen a Sănătatea búcsúztatta a kupasorozatban.
A címvédő Kolozsvári CFR a másodosztályos Galaci Dunărea otthonában vendégszerepel. „Sajnos az ország másik felében kell pályára lépnünk, még repülőtér sincs a közelben. Biztos, hogy a csapat fáradt lesz a zsúfolt menetrend miatt, de ez nem jelenthet döntő problémát. Természetesen tovább kell jutnunk, és végül meg kell védenünk címünket” – mondta Iuliu Mureşan, a CFR elnöke.
A Liga 2-ben szereplő Nagyváradi Bihar FC a sorsolás szerint a bukaresti vasutascsapatot, a Rapidot fogadja, ám megtörténhet, hogy a találkozót végül Giuleşti-ben rendezik. Ez a tévéadóktól függ – a szabályzat szerint, ha egy tévécsatorna esti időpontra tűzi ki a mérkőzés közvetítését, a rendező stadionja pedig nem rendelkezik villanyvilágítással, akkor az összecsapást a másik együttes, jelen esetben a Rapid rendezheti meg, amelynek stadionjában van villanyvilágítás.
A nyolcaddöntőbe jutó együtteseket 6500 euróval díjazza a román szövetség, amely összesen 747 ezer eurót oszt szét a Román Kupa résztvevői között. A győztes összesen 265 ezer euróval gazdagodik. A döntőt 2010. június 5-én Iaşi-ban rendezik.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.