
A Nemzetközi Jégkorong-szövetség kisorsolta a női Bajnokcsapatok Európa Kupája (EWCC) csoportjainak összetételét, a HSC Csíkszereda csapata Rigába utazik majd októberben.
2013. június 18., 12:452013. június 18., 12:45
2013. június 18., 12:462013. június 18., 12:46
Az első körben a lett Laima Riga, a fehérorosz Pantera Minszk és a kazah Almaty Aiszulu lesz a román bajnokságot megnyerő csíki lányok ellenfele.
Koncsag Kinga, a HSC szakvezetője a sorsolást követően úgy nyilatkozott: a kazah és a fehérorosz csapatot nagyon jól ismerik, hiszen tavaly is játszottak ellenük. „Nagyon jó játékerőt képviselnek és egyértelmű, hogy valamelyikük lesz majd a csoportgyőztes. A házigazdákat nem ismerjük. Valószínű, hogy velük fogunk a harmadik helyért játszani\" – mondta a szeredai játékos-edző.
A csapat már bő két hete elkezdte az edzéseket, heti három alkalommal tréningeznek a lányok, egyelőre szárazon. Jelenleg 26 játékos alkotja a keretet, akik között olyan is akad, aki tanulmányi kötelezettségei miatt még nem tud edzésekre járni.
A HSC női jégkorong-csapatának kerete: Antal Beáta, Bene Orsolya, Kurkó Andrea, Popescu Magdolna, Váncsa Melinda, Sándor Ibolya, Gál Erika, Balló Noémi, Zerkula Erika, Miklós Emőke, Sajtos Katalin, Bíró Bernadette, Balló Laura, Bálint Hanga, Raffain Bernadett, Sándor Zsuzsa, Puskás Noémi, Csíszer Ágota, Iuga Diana, Adorján Katalin, István Renáta, Szabó Zsuzsa, Simon Vivien, Puskás Réka, Koncsag Kinga, Barta Ágota.
A szurkolók Szoboszlai Dominikot választották az idény legjobbjának az angol bajnokságban szereplő Liverpool labdarúgócsapatánál.
Szoboszlai Dominik bekerült az angol labdarúgó-bajnokság álomcsapatába, amelyet a szurkolók szavazatai alapján állítottak össze, és a honlapján tett közzé a Premier League.
Megvédte címét a Paris Saint-Germain a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjében, ugyanis 1–1-es döntetlent és hosszabbítást követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte az Arsenalt.
Azonnali hatállyal távozik a Liverpool FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Arne Slot.
Nicușor Dan szombaton a Románia Csillaga érdemrend nagykereszt fokozatával tüntette ki Nadia Comăneci egykori tornászt abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt a sporttörténelemben elsőként kapott 10-es pontszámot a gyakorlatára a montreali olimpián.
Nem jött össze a címvédés a Nagyváradi VSK-nak a román vízilabda-bajnokságban, miután a mindent eldöntő, ötödik mérkőzést elbukta hazai medencében a bukaresti Steaua ellen.
A Két keréken Los Angelesbe elnevezésű projekt által szeretne bizonyítani, példát mutatni és közösséget építeni Blága Emőke látássérült versenyző, Péter Ágnes pilóta és Ruzsa Lehel edző.
A Nagyváradi VSK a címvédést jelentő tizenegyedik bajnoki címéért, míg a bukaresti Steaua huszonegyedik aranyáért küzd a román férfi vízilabda-bajnokság döntőjében, amelyben jelenleg döntetlenre áll a két nagy rivális párharca.
Sokkal többe kerül Románia legnagyobb sportcsarnoka, mint ahogyan azt tervezték: a bukaresti kormány rábólintott az eleve méregdrága, erdélyi „Colosseumnak” is nevezett brassói sportlétesítmény új sarokszámaira.
A Craiovai Universitatea nyerte a labdarúgó Román Kupát, miután a szerda esti nagyszebeni döntőben tizenegyesekkel 6–5-re legyőzte a Kolozsvári „U”-t.
szóljon hozzá!