
Két hónapot és négy tétmérkőzést tartott a Kolozsvári CFR és Mircea Rednic edző „rossz házassága" – hiába szerezte meg első győzelmét a júniusban kinevezett tréner, sorsa már a Viitorul elleni találkozó előtt eldőlt.
2013. augusztus 11., 13:182013. augusztus 11., 13:18
2013. augusztus 12., 08:032013. augusztus 12., 08:03
Bár a klubvezetés csak a mérkőzés után jelentette be hivatalosan, a szerződésbontásról már előtte megegyeztek a csapat kulcsjátékosaival látványosan összevesző szakvezetővel. Rednic a Viitorul ellen nem nevezte a meccskeretbe a csapatkapitány Ricardo Cadút és a kapus Eduard Stăncioiut, őket téve elsőszámú felelőssé az előző fordulóban a FC Vaslui-tól elszenvedett 4-0-s vereségért.
A CFR ha nehezen is, de legyőzte Viitorult, a mérkőzés hőse a két gólt szerző Paul Batin volt – 1-1-es állásnál Ciprian Deac még egy büntetőt is kihagyott. Rednic pedig a találkozó után közölte, hogy ez volt utolsó romániai munkavállalása, a jövőben egyetlen Liga 1-es csapatnál sem kíván dolgozni. „Önként távozom, közös megegyezéssel. Ez egy rossz házasság volt. Ma nagyon hajtottak a játékosok, de fogalmam sincs, hogy értem vagy Cadúért\" – mondta a tréner, akinek irányjtásával négy forduló alatt 5 pontot szerzett a kolozsvári együttes.
Rednic utódjának neve már a találkozó előtt kiszivárgott: a 48 éves Petre Grigoraş vasárnap már alá is írta a szezon végéig szóló szerződését. A kilencvenes években a román élvonalban 221 mérkőzésen 56, a bolgár bajnokságban pedig 43 találkozón 21 gólt szerző egykori csatárnak edzőként a CFR lesz az ötödik Liga 1-es csapata a Farul (2000–2002 és 2004–2005), az Oţelul (2006–2009 és idén tavasszal), a Poli Iasi (2009–2010) és a Pandurii (2010–2012) után, amelyekkel 309 mérkőzésen 405 pontot szerzett.
Közben folytatta menetelését a két veretlen újonc: Botoşani Medgyesen győzött, a Listavezető Temesvár pedig Konstancán, a Săgeata Năvodari ellen – Székely Szabolcs idei hatodik gólját szerezte az ACS Poli színeiben. Győzelemmel mutatkozott be a nemzetközi Sportdöntőbíróság által a Liga 1-ben visszahelyezett Concordia Chiajna is, amely a továbbra is pontnélküli Coronát győzte le.
Liga 1, 4. forduló:
Kolozsvári CFR–Konstancai Viitorul 2-1 (Batin 36., 75., illetve Gavra 51.)
Brassói FC–FC Botoşani 1-2 (Bruno Madeira 78., illetve Vasvári 41. – 11-esből, Hadnagy 56.)
Concordia Chiajna–Brassói Corona 1-0 (Florea 25. – 11-esből)
Săgeata Năvodari–Temesvári ACS Poli 1-2 (V. Dinu 35., illetve Székely 4., Boldea 68.)
Oţelul Galac–Petrolul Ploieşti 1-2 (Costin 20., illetve Geraldo Alves 23., Hamza 86.)
Astra Giurgiu–Kolozsvári U 3-1 (Ivanovszki 6., 67., Budescu 9., illetve Găman 79. – öngól)
Ceahlăul Piatra Neamţ–Pandurii Târgu Jiu 1-0 (Stana 18.)
Dinamo–Steaua 1-2 (Rotariu 67., illetve Latovlevici 5., Fai 38. – öngól)
Hétfőn: Medgyesi Gaz Metan–FC Vaslui (Digi Sport 1, 20.30)
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!