Hirdetés

Real Madrid–AC Milan: sokszoros bajnokok BL-rangadója

Már pusztán a múlt miatt is kiemelkedik Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek szerdai programjából a Real Madrid és az AC Milan futballtalálkozója: az együttesen szerzett 16 elsőség révén a kontinentális futballtörténelem két legeredményesebb klubcsapata csap össze a Santiago Bernabéu-stadionban.

MTI

2009. október 21., 10:162009. október 21., 10:16

A spanyol királyi gárda, egykoron Puskás Ferenccel is a soraiban, eddig 9 alkalommal hódította el az első számú európai focitrófeát – sőt a BL s annak elődje, a BEK mellett kétszer az UEFA Kupát, egyszer pedig az Európai Szuperkupát is –, minden idénynek azzal az eltökélt szándékkal vág neki, hogy most meglesz a tizedik is, ám 2002 óta nem adatott meg újból a végső diadal öröme. A mostani BL-szezonban – többek között Cristiano Ronaldo és Kaká leigazolása után – talán minden korábbinál erősebb a remény, hogy ezúttal végre sikerülhet.

A csoportmeccseken eleddig rendben is volt minden, hiszen a madridiak simán legyűrték az FC Zürichet és az Olympique Marseille-t, és hasonlóra készülnek szerda este az olasz rivális ellen is. A 7-szeres BEK-, illetve BL-győztes AC Milan természetesen a lehető legjobban akarja venni a spanyolországi BL-próba jelentette akadályt, ám roppant nehéznek ígérkezik a feladat.

Egyfelől a Real „tűzereje” miatt, amely jelentős maradt azzal együtt is, hogy az újonc szuperjátékosok közül Ronaldo bokasérülése miatt nem léphet pályára. Másfelől a milánói elitalakulat az itáliai bajnokságban is botladozik – bár legutóbb, az AS Roma elleni hétvégi rangadó megnyerésével valamelyest javított helyzetén –, a BL-ben pedig a franciák legyőzése után váratlanul otthonában szenvedett vereséget a svájciak legénységétől. Most egyértelmű a helyzet: ha a Milan kikap netán csúfosan a Realtól, alighanem menesztik a lombard csapat egykori légiósából lett brazil vezetőedzőt, Leonardót.

A BL-rangadó külön érdekességét Kaká szereplése adja, miután a brazil világsztár éppen az AC Milantól érkezett a spanyol klubhoz, s most volt csapattársai ellen akarja bizonyítani, hogy kitűnő vétel volt.

Ami a két elitgárda egymás elleni meccsstatisztikáját illeti, a felek az elmúlt évtizedekben 11 alkalommal találkoztak európai kupamérkőzés keretében, s a mérleg tökéletesen kiegyensúlyozott, egy döntetlen mellett ugyanúgy öt siker szerepel mindkét csapat oldalán.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés