Hirdetés

Ráúsznak az Eb-érmekre a magyarok

A nyílt vízi versenyzők viadalaival szerdán megkezdődik Berlinben a 32. úszó-Európa-bajnokság. Hétfőtől vízbe száll a medencés részleg is, méghozzá az eddigi magyar medálmérleg javításának megalapozott ígéretével.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 12., 14:282014. augusztus 12., 14:28

A szakvezetés – ahogyan arról Kiss László szövetségi kapitány is beszélt az indulás előtt – öt aranyra, s legalább tíz éremre számít Hosszú Katinkáéktól, vagyis a tizenkét férfi és öt nő alkotta úszóválogatottól. Hosszú, aki tíz számban próbál szerencsét, s jóformán mindegyikben dobogós eséllyel, továbbá Gyurta Dániel és Cseh László, valamint Kapás Boglárka és Verrasztó Dávid bővítheti leginkább az eddigi sikerkollekciót.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta ezúttal fő számát, a 200 méter mellet kihagyja, ám 100-on is szerezhet nagyon kellemes meglepetést az érte szorítóknak. A vb- és Eb-győztes Hosszú, továbbá az ötkarikás ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh legutóbb, a két esztendővel ezelőtti debreceni Európa-bajnokságon három-három arannyal kényeztette el a magyar úszósport híveit, s bár utóbbitól most nem lehet ugyanezt elvárni – már csak azért sem, mert 400 méter vegyesen nem áll rajthoz Berlinben –, közlése szerint mindent elkövet annak érdekében, hogy évtizede tartó győzelmi sorozata folytatódjék az idei Eb-n is.

Gellért Gábort, a nyíltvíziek szakvezetőjét sem lepné meg, ha hétfős csapatából hárman is dobogón végeznének. A 10 kilométer londoni olimpiai bajnoknője, Risztov Éva mellett ott lehet a végelszámolásnál Olasz Anna, valamint Gyurta Gergely is, aki a hosszútávúszás után „rövidre” vált, azaz a medencés versenyben is helyt akar állni.

A további két műfaj képviselői viszont aligha fogják borítani a papírformát, vagyis a tisztes szereplés lehet a fő cél mind a szerdán kezdő műúszók, mind pedig a hétfőtől versenyző műugrók számára.
Berlin 2002 után másodszorra lesz úszó-Eb házigazdája. Korábban is rendeztek már Németországban úszó Európa-bajnokságot: 1934-ben Magdeburgban, 1962-ben – az akkor NDK-beli – Lipcsében, 1989-ben pedig az NSZK fővárosában, Bonnban.

Az első úszó Európa-bajnokságnak Budapest adott otthont 1926-ban, majd a magyar főváros még háromszor, 1958-ban, 2006-ban és 2010-ben, Debrecen pedig 2012-ben rendezett Eb-t.

A tizenkét évvel ezelőtti berlini összejövetel nem bizonyult diadalmenetnek a kontinensviadalokon amúgy rendre kiválóan teljesítő magyar úszósport számára, mivel a hat ezüst és egy bronz mellé aranyat nem sikerült nyerni.

Az Eb-történelem elmúlt csaknem kilenc évtizede alatt a magyar úszók két éve Debrecenben szerepeltek a legeredményesebben: kilenc aranyat, tíz ezüstöt és hét bronzot szereztek. Magyarországnak 190 Eb-érem jutott eddig, vagyis Berlinben akár a 200. is elérhető. Európa-bajnoki aranyból 75 van – a német fővárosban tehát a 80. is összejöhet –, ezüstéremből 68-at, bronzból pedig 47-et nyertek eddig a magyar úszók.

A két évvel ezelőtti debreceni Eb-n a marosvásárhelyi, román színeket képviselő Trandafir Norbert 100 méter gyorson bronzérmet szerzett. A Bákói SCM versenyzője Berinben is rajtkőre áll.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés