
Fotó: Kovács István/Facebook
Kovács István nagykárolyi játékvezető fújja majd a sípot szerdán a Newcastle United és Paris Saint-Germain közötti szerdai mérkőzésen – közölte hétfőn az UEFA.
2023. október 02., 13:592023. október 02., 13:59
A Bajnokok Ligája F jelzésű csoportjában tartott összecsapás 22 órakor kezdődik a St James' Park arénában.
A mérkőzésre az UEFA Vasile Florin Marinescut és Ovidiu Artenét jelölte ki partjelzőnek, a negyedik játékvezető Marcel Bîrsan lesz. Videóbírónak a német Marco Fritzt delegálták, akinek a munkáját a holland Rob Dieperink fogja segíteni.
Az első csoportmérkőzésén a Newcastle 2-0-ra legyőzte idegenben az AC Milant, míg a PSG szintén 2-0-ra múlta felül a Borussia Dortmundot Párizsban.
A Bajnokok Ligája idei kiírásában Kovács Istvánt először jelölte játékvezetőnek az UEFA.
Újból megdrágultak az ország legnagyobb, Erdélyben épülő sportcsarnokának kivitelezési munkálatai. Szerdán ugyanis néhány óra leforgása alatt két, a szerződés értékének módosítására vonatkozó hirdetmény is megjelent.
A San Siróban is szárnyalt, hibátlan maradt Európában a Ferencváros labdarúgócsapata: a zöld-fehérek 2-0-ra legyőzték az AC Milant az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
szóljon hozzá!