Hirdetés

Rangadót nyert a Sepsi SIC

A Sepsi SIC női kosárlabdacsapata visszavágott az őszi vereségért az Alexandriának, amelyet 39 ponttal vert a Nemzeti Liga 15. fordulójának szombati rangadóján, így a háromszéki együttes – megelőzve riválisát – immár negyedik a tabellán. A férfiak mezőnyében erdélyi rangadót rendeztek: a Maros KK idegenben nyert a Medgyes ellen.

Nagy-Méhész Tünde

2014. január 26., 15:322014. január 26., 15:32

2014. január 26., 17:292014. január 26., 17:29

A vendég Alexandria az első negyed után még vezetett a Szabó Kati Sportcsarnokban a Nemzeti Liga 15. fordulójának mérkőzésén, de ezt követően a Sepsi SIC nemcsak átvette a vezetést, de oktatta ellenfelét. A két csapat őszi találkozóján egy pontszegény mérkőzésen a hazaiak 52:40-re nyertek.

A szentgyörgyi együttesnél azóta Déri Csaba edző helyét a bosnyák válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Zorán Mikes vette át. A 41 éves szakember november végén érkezett a csapathoz, azóta hét mérkőzésen hat győzelmet könyvelhetett el, mindössze a Târgovişte ellen nem tudott nyerni. A női Nemzeti Liga hétvégi fordulójában játszották a Târgovişte–Gyulafehérvári CSU rangadót is: a kevés pontot hozó összecsapáson 56:46-os vendég siker született.

A férfi Nemzeti Ligában már pénteken lejátszották az egyik legizgalmasabbnak ígérkező mérkőzést a 15. fordulóból. A Kolozsvári U-BT Mobitelco a mérkőzés nagy részében vezetett az Energia Rovinari vendégeként, de – ugyanúgy, mint az előző hétvégén a Nagyváradi VSK ellen – csak az utolsó percben, Darius Hargrove kosarával szerezte meg a győzelmet. A hazai csapat centere, Dalibor Djapa súlyos térdsérülést szenvedett a mérkőzésen.

A Maros KK együttese sorozatban ötödik sikerét könyvelte el a Medgyesi Gaz Metan ellen, hiszen a tavalyi elődöntő három sikere és az őszi bajnokin aratott 89:80 arányú győzelem után szombaton 81:75-re nyert idegenben. A hazaiak három hiányzó játékosuk ellenére tartották a lépést a Maros KK-val, az első félidő után mindössze kétpontos hátrányban voltak (42:40). A harmadik negyedben azonban a Medgyes 13 pontjával szemben a Maros KK 21-et szerzett, a hajrában pedig mindig válaszolt a hazai kosarakra, így újabb győzelmet aratott a Gaz Metan ellen.

A tavalyi ezüstérmes Maros KK trénere, Szrecsko Szekulovics a korábbi csapata ellen dupla-duplát jegyző Ivan Ivanovicsot (17 pont, 14 lepattanó) dicsérte a mérkőzés után: „Nem volt egy szép meccs, a lényeg, hogy begyűjtöttük a két pontot. Ivanovics és Brown remekül játszottak, de a többiek is ellátták a feladatukat. A lényeg a két pont megszerzése volt és az sikerült. Köszönöm a szurkolóknak, akik elutaztak idáig, néha igazi hazai hangulatot teremtettek.”

Nemzeti Liga, 15. forduló, nők: Kolozsvári U–Bukaresti Rapid 82:86, Marosvásárhelyi Nova Vita–SCM Craiova 82:61, Nagyváradi VSK–Galaci Phoenix 86:58, Brassói Olimpia–Szatmárnémeti VSK 70:67, Sepsi SIC–Alexandria 84:45, CSM Târgoviște–Gyulafehérvári CSU 46:56. Temesvári Danzio–Aradi ICIM 49:76.

Az élcsoport: 1. Aradi ICIM 30 pont, 2. Gyulafehérvári CSU 29, 3. Târgovişte 27, 4. Sepsi SIC 26, 5. Alexandria 26.

Nemzeti Liga, 15. forduló, férfiak: Energia Rovinari–Kolozsvári U-BT Mobitelco 70:72, Konstancai Farul–Temesvári Timba 52:72, Medgyesi Gaz Metan–Maros KK 75:81. Később: BCM Piteşti–CSU Ploieşti, Nagyváradi VSK–Nagyszebeni CSU, Bukaresti Steaua CSM–SCM Craiova. Január 28.: Concordia Chiajna–Temesvári BC.

Az élcsoport: 1. Maros KK 25 pont/14 mérkőzés, 2. Kolozsvári U-BT Mobitelco 25/15, 3. Energia Rovinari 24/14, 4. Nagyszebeni CSU 23/13, 5. Nagyváradi VSK 23/13.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés