
Fotó: Rompres
2008. február 26., 00:002008. február 26., 00:00
A iaşi-i találkozó gyakorlatilag Nicoliţă öngóljával kezdődött: a bukaresti játékos a 3. percben olyan szerencsétlenül rúgott a labdába saját tizenhatosán belül, hogy az védhetetlenül a Steaua kapujában landolt. A vendégek nagy mezőnyfölénye fordulás után, a 47. percben ért góllá, amikor az újonnan igazolt Mendoza volt eredményes. Ám a hazaiak bő tíz perc múlva, egy szabadrúgás nyomán ismét vezetéshez jutottak: az ötös vonalára kanyarított labdát a iaşi-iaknak harmadik próbálkozásra, Onuţ révén sikerült a hálóba továbbítaniuk. A Steaua már nem tudott kiegyenlíteni, így értékes pontokat veszített.
„Gyengébben játszottunk, mint az őszi idényben, hiába költöttünk a télen több millió eurót. A hétvégi, CFR elleni hazai rangadón már én is beleszólok a csapat összeállításába, mert így nem mehet tovább. Ha így játszunk, lemondhatunk a Bajnokok Ligájáról” – nyilatkozta George Becali, a Steaua tulajdonosa, akinek csapatát a Tîrgu Jiu-ban 3-1-re diadalmaskodott Temesvári Poli is megelőzte a táblázaton jobb gólarányának köszönhetően, így a Steaua 38 ponttal az ötödik helyen áll.
Iuliu Mureşan, a Kolozsvári CFR elnöke tisztában volt azzal, hogy együttese mekkora előnyhöz jutott: „Szabad az út a bajnoki cím felé. Esélyeink kilencvenszázalékosra nőttek, ettől függetlenül továbbra sem hibázhatunk. A következő, Steaua elleni idegenbeli mérkőzés nem fogható fel bajnoki döntőként, ezt csak ők érezhették volna így, ha nem botlanak meg már az első idei fordulóban. Ezzel együtt győzni utazunk Bukarestbe”.
Hírösszefoglaló
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.