Hirdetés

Problémásan hangolt az Eb-re a Mocsai-csapat

Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott kikapott Lengyelországtól a gyöngyösi Provident Kupa vasárnapi zárónapján, és ezzel harmadik helyen zárt a felkészülési tornán.

Hírösszefoglaló

2014. január 05., 17:182014. január 05., 17:18

2014. január 05., 17:232014. január 05., 17:23

A pénteki nyitónapon a csehekkel szemben 29-28-ra alulmaradt, majd másnap a fehéroroszok ellen 31-28-cal javító magyar csapat az első félidőben sokáig fej-fej mellett haladt a lengyelekkel, amely 12-11-es hátrányból „robbantott\", és a hazai hibákat kihasználva 15-12-es vezetéssel vonult szünetre.

Térfélcsere után Mocsai Lajos együttese Ilyés Ferenc góljával, 16-16-nál érte utol ellenfelét, ám csakhamar ismét háromgólos hátrányba került (19-22). Ebből már nem tudott visszakapaszkodni az egyre inkább széteső válogatott, így harmadikként zárta a négy Eb-résztvevőt felvonultató tornát.

„Szinte minden lehetséges problémával találkoztunk az elmúlt három napban – értékelt Mocsai Lajos, szövetségi kapitány a tornát követően. – Több olyan játékosunk is van, akinek inkább rehabilitálni kellene, mégis vállalta, hogy pályára lép a válogatottban. A sorozatterhelés során a csehek ellen nagyon hullámzó, a fehéroroszok ellen stabil játékot mutattunk. A lengyelek elleni meccs végére elfáradtunk, és azok a játékosok, aki az előző napokon jól játszottak, már kevesebbet tudtak hozzátenni.\"

A kapitány a felkészülési torna eredményétől függetlenül bízik az együttesben: „A csapatban azonban nagyon jó a morál, a fiúk becsülettel küzdenek, és mindent megtesznek az eredményességért. Az Európa-bajnokság előtt még van néhány napunk, a megszerzett tapasztalataink alapján folytatjuk a munkát. Az Eb-n nagyon nehéz csoportban szerepelünk, kemény meccsek várnak ránk, de maximálisan bízom a csapatban, a küzdőszellemükben.\"

A magyar válogatott a spanyolokkal, az izlandiakkal és a norvégokkal szerepel majd egy csoportban a vasárnap kezdődő dániai Eb-n.

Provident Kupa, 3. forduló, eredmények: Lengyelország–Magyarország 30-23, Csehország–Fehéroroszország 32–30.

A torna végeredménye (azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt): 1. Lengyelország 4 pont, 2. Csehország 4, 3. Magyarország 2, 4. Fehéroroszország 2.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés