Hirdetés

Portugália és Oroszország nélkül folytatódik a vb – Történelmi algériai továbbjutás

Hiába lőtt győztes gólt C. Ronaldo Ghána ellen a brazíliai futballvilágbajnokság csoportkörének csütörtöki zárónapján, Portugália kiesett. Erre a sorsra jutott Oroszország is. A nyolcaddöntőben német–algériai és belga–amerikai párharc lesz a G és a H csoport továbbjutóinak ágán.

Krónika

2014. június 27., 12:492014. június 27., 12:49

A G jelű kvartettben csak elméleti továbblépési eséllyel rendelkező portugál válogatott John Boye öngóljával szerzett vezetést, a második félidőben aztán Asamoah Gyan egyenlített, a végeredményt pedig az aranylabdás Cristiano Ronaldo állította be a 80. percben.

Ez azonban kevés volt: bár Németország ha nehezen is, de Thomas Müller lövésével legyőzte az Egyesült Államokat – így nem zárult a mindkét csapat számára megfelelő döntetlennel a találkozó –, a luzitánokkal szemben a játéknap előtt +5-ös gólkülönbséggel rendelkező amerikaiaknak így sem kellett nagyon izgulniuk.

Az F csoportban Oroszország már a 6. percben vezetést szerzett Alekszandr Kokorin révén az Algéria elleni sorsdöntő meccsen, és ezzel továbbjutásra állt. Csakhogy Iszlam Szlimani fejesgóljával egy óra elteltévelkiegyenlített az afrikai csapat, amely tartani tudta az eredményt, és – mivel Dél-Korea Defour kiállítása miatt egy félidőt emberhátrányban játszva sem tudott mit kezdeni a 10 emberrel gólt szerző belgákkal – története során először bejutott a vb nyolcaddöntőjébe.

G csoport, 3. forduló:

Portugália–Ghána 2-1 (1-0). Helyszín: Brazíliaváros, Mané Garrincha Nemzeti Stadion, 50 000 néző. Vezette: Nawaf Shukralla (bahreini). Gólszerzők: Boye (31., öngól), Ronaldo (80.), illetve Gyan (57.). Sárga lap: Moutinho (90.), illetve Afful (39.), Waris (55.), J. Ayew (78.).

Németország–Egyesült Államok 1-0 (0-0). Helyszín: Recife, Pernambuco Aréna, 41 ezer néző. Vezette: Ravsan Irmatov (üzbég). Gólszerző: Müller (55.). Sárga lap: Höwedes (11.), illetve Gonzalez (37.), Beckerman (62.).

A G csoport végeredménye: 1. Németország 7 pont, 2. Egyesült Államk 4 (4-4), 3. Portugália 4 (4-7), 4. Ghána 1. 


H csoport, 3. forduló:

Algéria–Oroszország 1-1 (0-1). Helyszín: Curitiba, Baixada Arénája, 39 000 néző. Vezette: Cuneyt Cakir (török). Gólszerzők: Szlimani (60.), illetve Kokorin (6.). Sárga lap: Meszbah (39.), Gilasz (86.), illetve Kombarov (57.), Kozlov (59.).

Belgium–Dél-Korea 1-0 (0-0). Helyszín: Sao Paulo, Corinthians Aréna, 55 ezer néző. Vezette: Benjamin Williams (ausztrál). Gólszerző: Vertonghen (78.). Piros lap: Defour (45.). Sárga lap: Dembele (50.), illetve Hong Dzsong Ho (34.).

A H csoport végeredménye: 1. Belgium 9, 2. Algéria 4, 3. Oroszország 2, 4. Dél-Korea 1.


A nyolcaddöntő menetrendje:

Június 28.: Brazília–Chile (Belo Horizonte, 19.00), Kolumbia–Uruguay (Rio de Janeiro, 23.00).

Június 29.: Hollandia–Mexikó (Fortaleza, 19.00), Costa Rica–Görögország (Recife, 23.00).

Június 30.: Franciaország–Nigéria (Brazíliaváros, 19.00), Németország–Algéria (Porto Alegre, 23.00).

Július 1.: Argentína–Svájc (Sao Paulo, 19.00), Belgium–Egyesült Államok (Salvador, 23.00).


Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés