
A decemberben kinevezett Pintér Attila szövetségi kapitány 32 fős keretet állított össze a magyar labdarúgó-válogatott hétfői és keddi összetartására, a meghívott játékosoknak csaknem fele még nem szerepelt a nemzeti együttesben.
2014. január 05., 15:262014. január 05., 15:26
A magyar szövetség honlapjának szombati beszámolója szerint a szakvezető (képünkön) hangsúlyozta: a mostani meghívás nem jelent automatikus kerettagságot, a szakmai stáb egyelőre csak ismerkedik a futballistákkal, később az összetartásokon és a bajnoki mérkőzéseken legjobban szereplő labdarúgók a légiósokkal kiegészülve alkothatják majd a keretet.
„Nem szeretném, ha félreértéseket szülne a mostani összetartásra kijelölt keret, ezért szeretném előre leszögezni: az, hogy egy adott játékos most meghívót kapott, nem jelenti egyben azt is, hogy később válogatott lesz – jelentette ki Pintér Attila. – Egyelőre csupán arról van szó, hogy a megnevezett játékosokra kíváncsiak vagyunk. Sok kiszemeltünk külföldön játszik, őket most természetesen nem tudjuk megnézni.”
A mostani keretben több jelenlegi korosztályos válogatott játékos is helyet kapott (Kalmár Zsolt, Holman Dávid, Radó András, Bacsa Patrik), valamint részt vesz a gyakorlásokon a belga Oostende alkalmazásában álló Vass Ádám, az Alanyija Vlagyikavkaztól néhány hete távozó, így jelenleg klub nélküli Priskin Tamás, illetve egyedüli másodosztályú futballistaként a Nyíregyházán védő Balogh János. A kerettagok hétfőn délelőtt találkoznak Telkiben, mindkét nap két-két edzés szerepel a programban.
Pintér kinevezésekor jelezte, szeretné elérni, hogy a válogatott bő keretében számításba vett labdarúgók rendszeresen részt vegyenek összetartásokon annak érdekében, hogy a játékosok minél gyorsabban megismerkedjenek a válogatott követelményrendszerével, a taktikai feladatokkal.
Az NB I klubvezetőivel, edzőivel történt pénteki egyeztetésen Pintér elmondta: január 6-án és 7-én tartja az első edzőtábort, majd tervei szerint 13-án és 20-án is összehívja a játékosokat, február elején pedig egy törökországi edzőtáborozásra nyílik lehetőség. A szövetségi kapitány arra kérte kollégáit, hogy ők is tegyenek ajánlásokat, csapatukból kiket tudnának elképzelni a válogatottban.
Az összetartásra kijelölt keret:
Kapusok: Verpecz István (DVSC-TEVA), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Balogh János (Nyíregyháza).
Védők: Lázár Pál (DVSC-TEVA), Fiola Attila (MVM Paks), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás), Lang Ádám (Győri ETO FC), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Kádár Tamás (DVTK), Bosnjak Predrag (Szombathelyi Haladás), Korhut Mihály (DVSC-TEVA), Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás).
Középpályások: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Pátkai Máté (Győri ETO FC), Gyömbér Gábor (Ferencváros), Elek Ákos (DVTK), Szakály Péter (DVSC-TEVA), Holman Dávid (Ferencváros), Vass Ádám (KV Oostende), Kalmár Zsolt (Győri ETO FC), Koltai Tamás (Győri ETO FC).
Támadók: Varga Roland (Győri ETO FC), Orosz Márk (Lombard Termál FC Pápa), Szatmári Lóránd (PMFC), Simon Krisztián (Újpest FC), Bacsa Patrik (DVTK), Futács Márkó (DVTK), Böde Dániel (Ferencváros), Rudolf Gergely (Győri ETO FC), Radó András (Szombathelyi Haladás), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Priskin Tamás (klub nélkül).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!