
Helyt adott a nemzetközi Sportdöntőbíróság a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapata által előterjesztett beadványnak, miszerint a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) jogszerűtlenül korlátozza a Liga 1-ben szerepeltethető külföldi játékosok számát.
2013. június 30., 09:522013. június 30., 09:52
A háromszoros bajnokcsapat azután fordult a svájci Lausanne-ban működő brósághoz, hogy egy évvel korábban a FRF közgyűlése megszavazta: a 2013/2014-es idénytől kezdve egy csapatban az eddgi öt helyett csak három olyan futballista szereplhet egyszerre, akik Európai Unión kívüli országok állampolgárai, ugyanakkor ötről hatra emelték az adott találkozóra kötelezően benevezett romániai nevelésű játékosok számát. 2016-tól pedig már csupán két nem EU-s futballista szereplését és 8 romániai nevelésű benevezését írta volna elő a szövetség.
A CFR elsősorban utóbbi kitétel miatt fordult tavaly a Sportbírósághoz, amely most hozott ítéletet, kimondva, hogy versenyszabályzat (ROAF) ezen pontjai ellentétesek az EU szabad munkavállalást és mozgást biztosító előírásaival.
A CFR csapatában Románia 2007-es EU-felvétele óta hagyományosan a külföldi játékosok vannak döntő többségben. A klub vezetői a román játékosok túlzott anyagi igényeivel és – szerintük – túlságosan magas vételárával magyarázzák ezt a stratégiát. Az előző szezonban pályára lépett 36 játékos között 25 idegenlégiós volt, közülük heten nem uniós országból érkeztek: öt brazil mellett egy-egy nigériai és ghánai futballista volt a keretben. A vasutasok jelenleg Ausztriában edzőtáborozó együttesében viszont már csak négy EU-n kívülről származó játékos van: a brazil Lionn, Edimar és Ronny, valamint a ghánai Muniru.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
szóljon hozzá!