2012. szeptember 14., 09:012012. szeptember 14., 09:01
Öt korosztályos válogatott játékosa mellé a KSE két amerikai kosarassal, Danielle Walkerrel es Kelly Keillel egyezett meg, Mihaela Mihai pedig az Alexandriától érkezett a csapathoz. A múlt héten azonban két meghatározó, saját nevelésű játékos, Demeter Nóra és Demeter Hanna elfogadta a pécsi Rátgéber Akadémia ajánlatát, ezt követően Walker is távozott, Keil pedig még meg sem érkezett, Debreczi Iringó sérült – a keret létszáma ezzel alig hat játékosra csökkent.
„Sem idő, sem pénz nem maradt két új kosárlabdázó leigazolására, ez ugyanis 50-60 ezer lejjel növelte volna a szűkös költségvetést” – nyilatkozta Lénárt Adolf, a KSE kosárlabda-szakosztályának vezetője. Az eredeti tervek szerint a KSE nyolc, saját nevelésű, még ifjúsági korú és három tapasztalt játékossal, 340 000 lejből próbálta volna végigjátszani a szezont, viszont a szóba jöhető szponzorokkal folytatott tárgyalások eredménytelenek maradtak.
Lénárt elmondása szerint a szóba jöhető három lehetőség közül az újabb légiósok szerződtetését azért vetették el, mert az élvonalbeli szereplésbe éppen a saját nevelésű tehetségek fejlődése reményében vágtak bele. Csupán ifikkel viszont nem látja értelmét belevágni az utóbbi évek legkeményebbnek ígérkező, külföldiekkel telített bajnokságába, mert fizikálisan és morálisan is szétrombolhatta volna az együttest.
„Ezért maradt a harmadik és egyben a legdrámaibb alternatíva. Nagy kár, mivel kilencéves kemény munka és egy szép álom ért véget hirtelen. Egy rendkívül tehetséges generációnk volt, amely már Európa-bajnokságon is bizonyított. Biztos vagyok benne, fogunk még hallani róluk, ám nem lehet tudni, lesz-e még valaha Kézdivásárhelynek ekkora lehetősége” – vélte a szakosztályvezető. A KSE már a szezonnyitó Román Kupában sem lépett pályára, így ellenfele, a Bukaresti Olimpia játék nélkül jutott a legjobb nyolc közé. Szintén negyeddöntős a két nap alatt mindkét találkozóját megnyerő Szatmárnémeti, Temesvár és Alexandria.
Sepsiszentgyörgy új csapata, a Sepsi-SIC 89 ponttal verte Nagyváradot, a vendégeknél mindössze három játékos tudott pontot dobni (Alexandra Vlaicu 16-ot szerzett a csapat 21-éből), miközben a háromszékiek légiósai mind tíz fölé jutottak, Milica Ivanovics (26) és Jence Rhoads (24) volt a legeredményesebb.
| Bolgár válogatott kosarast igazolt a Kolozsvári U-Mobitelco férfiegyüttese a 27 éves, 200 centis Hriszto Nikolov személyében. Az elsősorban erőcsatárként, de bedobóként is bevethető játékos a héten véget ért Eb-selejtezőkben hazája csapatának második legjobb dobója volt 10,4 pontos átlagával. Nikolov az előző idényben a magyar bajnok és kupagyőztes, valamint az Euro Challenge Kupában negyedik Szolnoki Olaj KK alapembere volt, egy szezonnal korábban pedig a Steaua színeiben már szerepelt a román élvonalban. Nikolov csütörtökön a csíkszeredai edzőtáborban csatlakozott az U-Mobitelco keretéhez, a többi, válogatottban szerepelt kosarassal, Mihai Silvăşannal és Cătălin Baciuval, illetve az észt Reinar Hallikkal együtt. |
Női Román Kupa, első forduló: Szatmárnémeti VSK–Marosvásárhelyi Nova Vita 84:54 és 94:40, CSBT Alexandria–Kolozsvári U 80:41 és 82:35, Rapid–Temesvári BCM Danzio 51:82 és 43:85, Sepsi-SIC–Nagyváradi VSK 110:21, SCM Craiova–Gyulafehérvári CSU 50:58, CSM Târgovişte–Bukaresti CSM Sportul Studenţesc 75:54. Az Aradi ICIM–Brassói Olimpia párharc mérkőzéseit hétfőn és kedden, a fennmaradt visszavágókat pedig hétfőn rendezik meg.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.