Hirdetés

Példaképek karavánja – edzőterembe csábítják a gyermekeket

•  Fotó: Szilágyi Lóránt

Fotó: Szilágyi Lóránt

„Gyere te is vívni!” – üzeni a Romániai Vívószövetség karavánja, amely városról városra járva, kötetlen formában népszerűsíti a sportágat a fiatalok körében. 

2014. szeptember 07., 19:262014. szeptember 07., 19:26

„Eddig mindenhol pozitív fogadtatásra lelt a kezdeményezésünk, hiszen bajnokaink nemcsak bemutatót tartanak, hanem ezeken a rendhagyó helyszíneken a gyermekek megismerkedhetnek velük, feltehetik a kérdéseiket, és akár még példaképet is választhatnak maguknak közülük” – magyarázta a Krónikának Mihai Covaliu, a sportági szövetség elnöke.

A Sydneyben olimpiai aranyérmes egykori sportoló a pénteki, Nagyváradon tartott bemutatóra Tiberiu Dolniceanut, Simona Ghermant, Simona Popot, Ana Maria Constantint és Veres Grétát hozta magával, hogy a helyi versenyzőkkel, köztük az egyik legtehetségesebb váradi juniorként számon tartott Bianca Beneával összecsapjanak a helyi sportcsarnok előtt. A fiatalok gyorsan megrohamozták a bajnokokat, akik nagy türelemmel osztották meg velük a tapasztalataikat.

Mint megtudtuk, Tiberiu Dolniceanu számára a kardvívás azért különleges, mert sokkal rövidebb reakcióidőt igényel. „Minden gyorsan történik, nem úgy, mint a lustább párbajtőrvívásban” – magyarázta lapunknak a londoni olimpia ezüstérmese. Simona Gherman azonban gyorsan vitába szállt vele, és „harmonikusan fejlődő, nemes” sportágként jellemezte az általa gyakorolt párbajtőrvívást. „Fegyelemre nevel, egészséges elveket követ. Elég egyetlen bemutatót végignézni ahhoz, hogy megértsd, mennyire szép és elegáns a küzdelem” – vallja az ötszörös Európa-bajnok és kétszeres világbajnok sportoló.

Rámutatott arra, hogy a nemzetközi küzdelmeken elért eredményeik előkelő helyre rangsorolják Romániát, szerinte Dolniceanu jó esélyekkel pályázik a 2016-os riói olimpia kvótájára, de a világ- és Európa-bajnok női párbajtőrcsapat is az élmezőnyben van számon tartva. „Jól állunk, és reméljük, meg is őrizzük pozíciónkat. Egyelőre azonban még nem is gondolunk az ötkarikás játékokra, hanem az odavezető kvalifikációra összpontosítunk, hiszen az rendkívül nehéz” – magyarázta Gherman.

„Sokan talán nem is tudják, de jelenleg az olimpiai kvalifikációt kivívni nehezebb, mint maga az ötkarikás megmérettetés. A vívás globalizálódott, megjelentek olyan éremesélyes országok, amelyek pár évvel ezelőtt még nem léteztek a sportág világtérképén” – szögezte le lapunknak Covaliu is. Rámutatott ugyanakkor, hogy a romániai sportolók már bizonyították tehetségüket és a hátulról érkező utánpótlás is optimista jövőképet vázol fel.

„Nekünk évről évre vannak eredményeink, így a sportminisztérium, illetve a megalakulásának idén századik évfordulóját ünneplő olimpiai bizottság támogat minket. Ebből a szempontból szerencsések vagyunk, de jó lenne, ha helyi önkormányzatok is többet tennének a sportágért. Gondolok itt főleg a fiatalok felkarolására, hiszen ők jelentik azt az alapot, amelyre építkezünk” – figyelmeztet Covaliu.

Az augusztus végén Sloboziáról elinduló romániai vívás karavánja Konstanca, Iaşi, Marosvásárhely, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad és Temesvár után hétfőn Craiován tart bemutatót, hogy utána a bajnokok Brassóban és Barcarozsnyón is pástra lépjenek. „Nagyon fárasztó, de ha ennek hatására megtelnek a vívótermek, akkor megéri” – szögezte le Simona Gherman.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés