Hirdetés

Pekingi hírek

Kiesett Federer és a két Williams Megszületett a pekingi olimpiai tenisztorna eddigi legnagyobb meglepetése: kiesett a még világelső Roger Federer. Az első helyen kiemelt svájci klasszist a nyolcadikként rangsorolt James Blake búcsúztatta a negyeddöntőben 6:4, 7:6 arányban. Az amerikai teniszezőnek ez volt az első győzelme a „bázeli fenomén” ellen, s ezzel 8-1-re szépített. Hétfőtől – 235 hetes uralkodás után – a spanyol Rafael Nadal veszi át Federertől az első helyet a világranglistán.

Gazda Árpád

2008. augusztus 15., 00:002008. augusztus 15., 00:00

A nőknél a Williams testvérek búcsúja jelentett nagy meglepetést: Serenát az orosz Jelena Gyementyjeva győzte le 3:6, 6:4, 6:3-ra a pekingi negyeddöntőben, míg Venus a kínai Li Nától kapott ki 7:5, 7:5-re.

Szellő negyeddöntős
Szellő Imre győzelemmel mutatkozott be a 81 kg-os ökölvívók között, és bejutott a negyeddöntőbe a pekingi olimpián. A tavalyi világbajnokságon ötödik Szellő villámmérkőzésen, az első menetben elért technikai K.O.-val győzött a venezuelai Luis Alberto Gonzalez ellen, és a következő ellenfele a brit Tony Jeffries lesz.

Hadfi Dániel hetedik lett
Hadfi Dániel hetedik lett a cselgáncsozók 100 kg-os kategóriájában a pekingi olimpián. A világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok magyar dzsúdós a lengyel Przemyslav Matyjaszektől egy kokával kapott ki második vigaszági mérkőzésén.

Igaly nem jutott döntőbe
A címvédőként indult Igaly Diána nem jutott be a döntőbe a női skeetesek között a pekingi olimpián, miután az alapversenyben csak 66 korongot ért el, és ez kevés volt a legjobb hat közé kerüléshez. Az athéni játékok győztese – aki négy évvel korábban, Sydneyben harmadikként zárt – 13. lett Pekingben.

Hatos végleg kidőlt
A napok óta kórházi kezelés alatt álló Hatos Gábor nem indul a szabadfogású birkózók 74 kilós küzdelmében. Hatos augusztus 20-án lépett volna szőnyegre. A 25 éves, tavalyelőtt Európa-bajnoki bronzérmet nyerő versenyző fülkagylógyulladása nem jött rendbe, s az olimpiai faluban található Polyclinicán elvégzett laboratóriumi ellenőrzés, majd a tüzetes orvosi vizsgálat után a klinika vezetője – Tállay András főorvossal egyetértésben – kedden kórházba utalta a Haladás birkózóját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés