2013. április 14., 20:482013. április 14., 20:48
„Sajnálom, hogy meg kell válnunk egy baráttól a csapat eredményei miatt, igazságtalan döntés ez Paulo Sergio és másodedzője számára, de meg kellett hoznunk” – jelentette be Iuliu Mureşan. Hozzáfűzte: ezután is barátok maradnak a luzitán edzővel, aki tanácsadóként továbbra is együttműködik a CFR-rel. „Nagy megtiszteltetés volt ennél a klubnál dolgozni, ez most szomorú pillanat, de ilyen az élet” – nyilatkozta Paulo Sergio. Kifejtette: megérti a klub döntését, hiszen hiába volt jó decemberben a csapat játéka, és értek el sikereket a Bajnokok Ligájában – román pontrekordot elérve, és először szerepelve az európai kupatavaszban –, idén már nem jöttek az eredmények: kilenc meccséből egyet sem nyert meg a CFR.
A negatív eredménysorozatot a tréner szerint több minden magyarázza. Mint részletezte: Sougou és Bastos távozásával a csapat két meghatározó játékosát veszítette el, ráadásul Aguirregaraynak és Luis Albertónak is lejárt a kölcsönszerződése. Mindezt tetézte az újabb sérüléshullám, amivel összesen hét emberét vesztette el hosszabb-rövidebb időre a csapat. Sergio szerint a szerencse is elpártolt tőlük: rossz volt a helyzetkihasználásuk, no meg a bírói tévedések is sújtották a csapatot – a Dinamo ellen két szabályos góltól fosztották meg őket, míg a Pandurii első gólját les előzte meg. Úgy vélte: egyedül a Rapid ellen nem érdemelt győzelmet a csapata, de a többi mérkőzésen a mutatott játéknak, bár nem volt briliáns, bőven elégnek kellett volna lennie a győzelemhez. „Én voltam a peches ember ennél a csapatnál, remélem, velem együtt a balszerencse is távozik” – öszszegzett Paulo Sergio. Iuliu Mureşan zárszóként elmondta: az új edző, az eddig a Bukaresti Juventus másodosztályú csapatát irányító Trică már megérkezett a csapathoz, hivatalosan azonban csak ma mutatják be, hogy „ne keverjék össze a dolgokat”. A CFR kedden, a Román Kupa elődöntőjének első meccsén az Astra Giurgiut fogadja.
A Paulo Sergio hattyúdalának bizonyuló Kolozsvári CFR–Pandurii Târgu Jiu mérkőzés egyébként összesen öt gólt hozott. A vendégek a találkozó 7. percében Ibeh lesgóljával szereztek vezetést, majd kiegyenlített küzdelem folyt a pályán egészen a félidőig. A második játékrészt a CFR kezdte jobban, és Rada szabadrúgásgóljával egyenlített. A mérkőzés a 65. percben Rui Pedro kiállításával dőlt el, a vendégek ugyanis Matulevicius és Voiculeţ találatai révén gyorsan kihasználták emberelőnyüket. Bjelanovic fejesgólja a ráadásban csak a szépítésre volt elég.
Liga 1, 26. forduló: Medgyesi Gaz Metan–Astra Giurgiu 2-1 (Eric 11., D. Roman 45., ill. Budescu 93.), Kolozsvári CFR–Pandurii Târgu Jiu 2-3 (Rada 55., Bjelanovic 93., ill. Ibeh 7., Matulevicius 67., Cl. Voiculeţ 71.), Galaci Oţelul–CS Turnu Severin 2-0 (Stromajer 45+1., Astafei 56.), Ceahlăul Piatra Neamţ–Concordia Chiajna 3-0 (Golubovics 2., Monroy 32., M. Rusu 49.), Petrolul Ploieşti–Besztercei Gloria 4-0 (Sauvadet 23., Bokila 33., Morar 60., Mojica 73. – 11-esből), Dinamo–Kolozsvári U 1-1 (Muşat 81., ill. Tony Nwakaeme 74.). A Rapid–Steaua mérkőzés lapzárta után ért véget. A mai műsor: FC Vaslui–Brassói FC (Dolce Sport 1, 19.00), CSMS Iaşi–Konstancai Viitorul (Digi Sport 1, 20.30).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.