
2012. november 02., 09:152012. november 02., 09:15
Egyetlen erdélyi csapatként a Kolozsvári CFR jutott a labdarúgó-Román Kupa legjobb nyolc együttese közé, miután hazai pályán legyőzte a második ligás FC Botoşani együttesét. Az alacsony iramú és színvonalú első félidő után a másodikban mindkét kapu előtt bőven akadt gólhelyzet, de míg a moldvai csapat lövéseit sorra védte a meccs legjobbjának választott Mario Felgueiras, a CFR két szöglet utáni fejesgóllal öt perc alatt bebiztosította győzelmét.
A kolozsváriak új edzője, Paulo Sergio ígéretéhez híven csak a lelátóról nézte a találkozót. Az alig egy nappal korábban kinevezett portugál tréner helyett Francisc Dican másodedző vezette a vasutascsapatot, amelynek kezdő tizenegyét hét helyen változtatta meg a négy nappal korábbi, CS Turnu Severin elleni bajnoki találkozóhoz képest. A továbbjutás ellenére Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa cseppet sem volt elégedett: csapnivalónak nevezte csapata játékát, és nyolc játékos kirúgását ígérte a téli szünetre.
A nyolcaddöntős párharcok legnagyobb meglepetése Chiajnán született meg, ahol a Liga 1-et hatpontos előnnyel vezető, de ezúttal főként tartalékjaival kiálló Steaua 11-esekkel elbukott a Concordia ellen. A szétlövésben már a félidőben becserélt sztárok, Chipciu és Tănase hibázott a piros-kékeknél. A szerdai játéknap harmadik meccsén is a hazai együttes jutott tovább: a Ceahlăul az utolsó negyedórában lőtt két góllal győzte le a Medgyesi Gaz Metant.
Román Kupa, nyolcaddöntő, szerda esti eredmények: Kolozsvári CFR–FC Botoşani 2-0 (Bjelanovic 57., Luis Alberto 62.), Concordia Chiajna–Steaua 0-0 (11-esekkel 4-3), Ceahlăul Piatra-Neamţ–Medgyesi Gaz Metan 2-0 (Bădescu 77., Lukanovics 79.).
| Liga 1, a 14. forduló menetrendje, péntek: Besztercei Gloria–Konstancai Viitorul (Digi Sport 1, 19.00), CSMS Iaşi–Kolozsvári U (Digi Sport 1, 21.30). Szombat: Kolozsvári CFR–Brassói FC (Digi Sport 1, 19.30), FC Vaslui–Ceahlăul Piatra Neamţ (Digi Sport 1, 21.30). Vasárnap: Galaci Oţelul–Medgyesi Gaz Metan (Dolce Sport, 19.00), Steaua–Dinamo (Digi Sport 1, 21.30). Hétfő: Pandurii Târgu-Jiu–CS Turnu Severin (Digi Sport 1, 19.00), Petrolul Ploieşti–Concordia Chiajna (Dolce Sport, 20.00), Rapid–Astra Giurgiu (Digi Sport 1, 21.30). |
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.