
Illés Béla akadémiaigazgató, Giovanni Catanzariti aradi klubelnök és Halmai Gábor szombathelyi kuratóriumi elnök a megállapodás aláírásakor
Fotó: Illesakademia.hu
Utánpótlás-nevelést érintő szakmai együttműködést kötött a Szombathelyen működő Illés Akadémia és az Aradi Viitorul labdarúgóklub. A megállapodás révén a legtehetségesebb partiumi fiatal focisták a magyarországi akadémián nevelkedhetnek tovább.
2022. október 27., 12:572022. október 27., 12:57
A két egyesület hosszabb ideje kapcsolatban áll: szeptemberben például a partiumiak több korosztályos csapata Szombathelyre látogatott, ahol kiváló körülmények között edzhettek, és megmérkőztek a házigazdák hasonló korú fiataljaival – emlékeztetett a Sportarad.ro portál, amely szerint
Múlt hétvégén az Illés Akadémia U14-es és U15-ös csapata viszonozta a látogatást két minitornán, amelyen még a Viitorul, a Bihar FC, illetve a Szeged-Csanád Grosics Akadémia focistapalántái vettek részt.
Ám nemcsak a zöld gyepen, hanem a tárgyalóasztalnál is találkoztak a felek, amelynek köszönhetően szakmai együttműködés kezdődik az Aradi Viitorul és az Illés Akadémia között. Tóth Miklós, az Illés Akadémia utánpótlás-menedzsere az Illésakadémia.hu portálnak elmondta, korábban már tettek látogatást Aradon, és a partiumiak is jártak Szombathelyen, a megszerzett tapasztalatok alapján pedig az együttműködés még szorosabb formája mellett döntöttek.
Kitértünk arra is, hogy mérésekkel, tanácsokkal, videóelemzéssel és mérkőzések kiértékelésével is támogatjuk a Viitorul sportszakembereit. Bízunk abban, hogy ez a nemzetközi együttműködés is hasonló sikereket hoz számunkra, mint például Mario Lucas Simuț Illés Akadémiára hozatala – azaz újabb és újabb játékosok nevelésével járulhatunk hozzá a szombathelyi és a magyar futball fejlődéséhez” – nyilatkozta a menedzser. A nagyváradi születésű, 19 éves Simuț jelenleg a magyar másodosztályban szereplő Szombathelyi Haladás játékosa, és U19-es korosztályos magyar válogatott is.
Giovanni Catanzariti, az Aradi Viitorul elnöke megtiszteltetésnek tartja, hogy együttműködést köthettek a szomszédos ország egyik legjobb futballakadémiájával. „A megállapodás nagy megvalósítás a klubunk utánpótlás-nevelése számára, hiszen a gyerekeink profi szakmai és személyiségfejlesztési támogatást kaphatnak, mely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy majd sikeresen előreléphessenek a versenyszerű labdarúgásba.
– fogalmazott a Sportarad.ro szerint az Aradon élő olasz üzletember, aki korábban a nagynevű UTA-t is finanszírozta-vezette.
A 2014-ben alapított Viitorul felnőttcsapattal is rendelkezik, amely a román negyedosztályban érdekelt. A magyarországi Illés Akadémia az 1990-es évek egyik legjobb magyar labdarúgójáról, Illés Béláról kapta a nevét, a volt válogatott futballistát 2007-ben kérték fel a megalapítására. A Haladás felnőttcsapatával szorosan együttműködő egyesület mintegy 300 gyerekkel foglalkozik, tehetségkutató hálózata nemzetközi szintű.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.
szóljon hozzá!