
2009. november 13., 13:002009. november 13., 13:00
\"Ez vicc – mondta Pars Krisztián, aki az MTI-től értesült a CAS bejelentéséről. – Remélem, Németh Pali bácsi második emlékversenyére, amelyet a júliusi Európa-bajnokság után rendezünk Szombathelyen, már itthon lesz az érem. De sajnos semmilyen információnk nincs arról, miért húzzák el ennyire az ügyet.\" Pars azt is elmondta, hogy valószínűleg műtét vár rá ágyéksérülése miatt, amellyel egész évben bajlódott.
A Magyar Atlétikai Szövetség szeptemberben érdeklődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál az ügyről. Akkor Howard Stupp igazgató arról tájékoztatta a MASZ-t, hogy a fehéroroszok doppingügye a pekingi olimpia vége felé pattant ki, ezért azzal nem a játékok alatt működő ad hoc bizottság, hanem az általános bizottság foglalkozott. És mivel Gyevjatovszkij és Tyihon a tavaly december 11-i kizárás ellen fellebbezett, így az ügy változatlanul a CAS-nál van. A fehéroroszok nem küldték vissza az érmeket, arra hivatkozva, hogy továbbra is bíznak atlétáik ártatlanságában. A két kalapácsvető januárban újra fellebbezett a CAS-hoz, amely egyszer már elutasította beadványukat.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.