
Fotó: Agerpres
2008. szeptember 08., 00:002008. szeptember 08., 00:00
„Tesztelték őket, és pozitív lett az eredményük, az A és a B próbát is elvégezték. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség számára ez egyértelmű: felfüggesztés következik. Az ügy most a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előtt van” – fogalmazott Lamine Diack, az IAAF elnöke. A két fehérorosz atlétától, az ezüstérmes Vagyim Gyevjatovszkijtól és a bronzérmes Ivan Tyihontól az augusztus 17-i pekingi döntő után vettek mintát, amelyben túl magas volt a tesztoszteronszint. A hírt Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára is megerősítette, aki hozzátette, az IAAF csak az eltiltásokról dönthet, az olimpiát a NOB szervezi, a verseny eredményének megváltoztatása az olimpiai bizottság feladata, ami csak szeptember végén várható.
A hír hallatán a 26 éves Pars Krisztián kijelentette, próbál nem foglalkozni az üggyel, de természetesen nem tudja függetleníteni magát az eseményektől: „Nem igazán értem, hogy ez miért csak most derült ki. Pekingben azt hangoztatták, hogy a mintavétel után két nappal nyilvánosságra hozzák a pozitív esetet, ám az olimpia alatt erről semmit sem lehetett hallani”.
Hírösszefoglaló
Kammererék is előreléphetnek
A Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajak páros is előrébb végezhet a Pekingben 1000 méteren elért olimpiai ötödik helyénél, ugyanis az előttük negyedik lengyel duó egyik tagjának pozitív lett a doppingtesztje, amit a B próba is megerősített. A PAP lengyel hírügynökség arról számolt be, hogy Adam Seroczynski ötkarikás játékokon levett mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó clenbuterol nyomaira bukkantak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság fegyelmi testülete – a Pars Krisztiánt is érintő fehérorosz kalapácsvetők doppingvétségével együtt – szeptember 21-én tárgyalja majd az ügyet, akkor születhet döntés a lengyel egység kizárásáról.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.