Hirdetés

Pars ismét Eb-aranyat kovácsolt kalapácsvetésben

A címvédő Pars Krisztián aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon. Az olimpiai bajnok a világbajnok ellen – így harangozták be a szervezők a szombati döntőt, ebből is kiderült, hogy a Londonban aranyérmes Pars legnagyobb ellenfele a lengyel Pawel Fajdek volt. 

MTI

2014. augusztus 17., 11:502014. augusztus 17., 11:50

Ebben az évben csak ők ketten dobtak 82 méter fölött, a szombathelyi atléta 82,49-cel vezette a világranglistát, az öt legjobb eredmény közül négy az övé volt.

Kettejük párharca azért is ígérkezett különlegesnek, mert eltérő stílust képviseltek. Amíg Parsnál a technika a legfontosabb, s verseny közben is folyamatosan tud építkezni, addig Fajdek inkább erőből oldja meg a feladatot, sokat hibázik és kockáztat, de ha beletalál, nagyot dob. A selejtezőben Fajdek volt a jobb, másodikra megdobta a finálét jelentő 75 méteres szintet (77,45), míg Parsnak nem ment igazán (74,44).

Szombaton ragyogó napsütésben kezdte a versenyt a 12 dobó. Fajdek került előbb sorra és a hálóba vágta a kalapácsot. Pars az utolsó dobó volt, de 78,11 méterrel azonnal az élre állt. A második körben Fajdek 78,48-cal átvette a vezetést, Pars pedig három centivel kisebbet dobott nála. A szemüveges lengyel a folytatásban ugyan 80 fölé jutott, de kilépett. Pars viszont egy gyors forgás után, hangos Jó! kiáltással 82,18 méterig hajított a 7,26 kilogrammos kalapácsot.

Három sorozat után már csak a legjobb nyolc folytatta, kiesett többek között a olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes olasz Nicola Vizzoni. Fajdek újra hibázott, a 32 éves magyar versenyzőnek pedig 78,36 méter következett. Az ötödik sorozat nagy dobásokat hozott: Fajdek 82,05-öt, Pars pedig 81,69-et ért el. A harmadik helyre feljött a korábban fehérorosz és német színekben is szerepelt, ezúttal orosz Szergej Litvinov 79,35-tel.

Az utolsó körben az volt a kérdés, lesz-e még egy nagy dobása Fajdeknak. Nem volt, a kalapács hozzáért a hálóhoz, így le se mérette. Pars már győztesként léphetett a dobókörbe, de klasszisát jelzi, hogy nem lazsálta el utolsó kísérletét sem, sőt 82,69 méterrel egyéni csúcsot, s egyben a világ idei legjobbját érte el.

Pars, a magyar atlétika legeredményesebb versenyzője, sorozatban hatodik világversenyén szerzett érmet: a 2010-es barcelonai Eb-n harmadik, a 2011-es és a 2013-as vb-n második volt, 2012-ben megnyerte az Eb-t és az ötkarikás játékokat is.

A szombathelyi dobóatléta az MTI-nek elmondta, elsőre és utolsóra is nagyobbat szeretett volna dobni. „Az első dobásom hálót ért, úgymond korán elszállt a szer, nem tudtam időben felállni. Ha sikerül, akkor 79,5 méter körül lett volna, annyival akartam kezdeni\" – mondta. Hozzátette: a selejtezőben azért nem tudott jobban teljesíteni, mert nem ismerte a dobókört, amely „fogósnak” bizonyult, nem indult meg a lába.

Pars kiemelte: a tavalyi műtétje óta bevezetett új technikával egyelőre versenyenként két igazán nagyot tud dobni – most három 80 fölötti is sikerült. „Az első két dobásba még nehéz belevinni ezt a mozgást, harmadikra szokott összejönni, mint most is. Ugyanakkor fontos volt, hogy ki került először 80 méter fölé, ki ébred fel előbb, főleg így, hogy kettőnkről szólt ez a verseny. Amikor Fajdek 80 fölött dobott, de kilépett, láttam, hogy benne van az eredmény, s ez kicsit felturbózott” – mondta.

Az utolsó dobásról, amely a világ idei legjobbja, elmondta, nem tudott volna nem dobni, hiába volt akkor már győztes. „Éreztem, hogy bennem van a 83 méter, s ezt szerettem volna kihozni magamból.”

A folytatásról úgy vélekedett, nagy versenyt fognak vívni a jövőben Fajdekkel, szeptemberben a világkupán csapnak össze, s ott van még a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozata. Ebben Pars vezet, Fajdeknek kétszer is 80 fölé kell kerülnie, hogy megelőzze.

Férfi kalapácsvetés: 1. Pars Krisztián 82,69 m, 2. Pawel Fajdek (Lengyelország) 82,05, 3. Szergej Litvinov (Oroszország) 79,35.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés