Hirdetés

Páros lázadás

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Több mint egy évvel Janics Natasa után az olimpiai bajnok páros partnere, Kovács Katalin is távozik a Fábiánné Rozsnyói Katalin által felkészített csoportból. A 23-szoros világbajnok kajakost – aki vasárnap egyesben győzött az 500 m-es, azaz ötkarikás távon a milánói Európa-bajnokságon – a jövőben Sári Nándor készíti fel Szegeden. Utóbbi eddig férfi kajakosokkal foglalkozott, ő az edzője többek között Kammerer Zoltánnak és Kucsera Gábornak is.

Gazda Árpád

2008. május 22., 00:002008. május 22., 00:00

„Nem ért váratlanul Kovács lépése, ez már hónapok óta a levegõben lógott – mondta Angyal Zoltán szövetségi kapitány. – Amióta Janiccsal elkezdték a közös munkát, fokozatosan megromlott a viszonya a duót ellenzõ Fábiánnéval”.

Kovács 1995 óta dolgozott együtt Fábiánnéval. A csúcsra 2002-ben jutott fel, és 2004 nyaráig mindenhol nyert, ahol rajthoz állt – fõleg egyesben és négyesben versenyzett. A 2004-es athéni olimpiai válogatón azonban a Szerbiából honosított Janics Natasa egyesben kétszer is legyõzte. Fábiánné ekkor összeültette õket a páros hajóban, a duó pedig olimpiai bajnok lett, és több mint két éven keresztül veretlen maradt. Azonban tavaly Janics összeveszett Fábiánnéval, elhagyta csoportját – Szegedre költözött –, így felbomlott a sikergyáros páros. Kovács ezt követõen visszatért a kajak egyeshez, és 2007-ben újra Európa- és világbajnok lett. Fábiánné továbbra sem engedélyezte, hogy ismét egy hajóba üljön Janiccsal, illetve a négyesben való szereplését sem támogatta. A mesteredzõ végül tavaly októberben szövetségi nyomásra engedett, így idén Janics és Kovács már többször is együtt edzhetett, de nem Fábiánné irányítása alatt, aki továbbra is ellenezte ezt. Aztán a múlt heti milánói Eb-n a konfliktus odáig fajult, hogy Kovács is hátat fordított a trénernek.

A pekingi ötkarikás játékokon rajthoz álló magyar hajók összetételei a jövõ hónapban véglegesülnek. Az elsõ olimpiai válogató verseny a június 5. és 7. között megrendezendõ szegedi MOL Világkupa, a második pedig a június 27-étõl 29-éig tartó országos bajnokság.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés