2009. december 10., 11:032009. december 10., 11:03
Négy-egyre nyerni Olaszországban nagy elégedettséggel tölt el mindannyiunkat, elég volt a játékosokra és a vezetőkre pillantani az öltözőben. Mostanában már eredményesek vagyunk a kapu előtt, gólokat szerzünk” – utalt Louis van Gaal, a Bayern München holland trénere arra, hogy a játékkal szerinte korábban sem volt gond.
A keddi találkozó egyik érdekessége az volt, hogy vendégek egyenlítő gólját a kapus Hans-Jörg Butt szerezte büntetőből, aki 50. BL-találkozóján lépett pályára, és korábban már a Leverkusen és a Hamburg színeiben is lőtt gólt a torinóiaknak.
A C csoportban egy másik olasz csapat, az AC Milan csak 1-1-es döntetlent ért el Zürichben, így a Real Madrid segítségére szorult, hogy továbbjusson, s ezt a szívességet meg is tette az így csoportelső királyi gárda, amely 3-1-re győzött Marseille-ben. „Kemény meccs volt, de tudtuk, hogy mire számíthatunk. Végig a kezünkben tartottuk a sorsunkat” – mondta Manuel Pellegrini, a Real trénere.
Kollégája, Didier Deschamps amiatt sajnálkozott, hogy a Real 60. percben szerzett második vezető gólja utáni húsz percben francia csapatának megvoltak a lehetőségei az egyenlítésre, s ha az összejön, a továbbjutást érő győztes gólra is lett volna remény.
Lucho Gonzalez is ebben a periódusban lőtte kapufára a Marseille 11-esét, ám Cristiano Ronaldo második találata végleg eldöntötte a meccset. Eközben a Milan egy szabadrúgásgól nyomán hátrányba került, majd a 64. percben egy kiállítással járó büntetőből kiegyenlített, győznie viszont emberelőnyben sem sikerült.
A B csoportban a már korábban továbbjutott Manchester United Michael Owen mesterhármasával győzött Wolfsburgban, így a Besiktas vendégeként diadalmaskodó CSZKA Moszkva került a legjobb 16 közé.
Felmerült, hogy a CSZKA Moszkva nem folytathatja, mert a klub két játékosa pozitív doppingtesztet produkált, ám az Európai Labdarúgó-szövetség tegnap jelezte, nem zárja ki az együttest a sorozatból. Az oroszok bejelentése alapján Szergej Ignasevicsről és Alekszej Berezuckijról van szó.
A pozitív doppingteszt oka a moszkvaiak szerint az, hogy a csapatorvos adminisztrációs hibát követett el a Manchester United elleni, november 3-i találkozón, nem tájékoztatta ugyanis az illetékeseket arról, hogy a két futballista Sudafex nevű gyógyszert kapott torokgyulladására.
A D csoportból a Chelsea – amely 2-2-es hazai döntetlennel zárt az APOEL Nicosiával – és az Atlético otthonában magabiztosan diadalmaskodó Porto már korábban továbbjutott.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.