Hirdetés

Óvatosak a merészek ellen

Még nem lefutott a Győri Audi ETO KC és a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim női kézilabdacsapatának párharca – így gondolja mindkét fél a Bajnokok Ligája elődöntőjének mai veszprémi visszavágója (Digi Sport 1, Digi Sport Hu, 20.00) előtt. A magyar bajnok az idegenben megszerzett kétgólos előny tudatában fogadja a román aranyérmest – Bukarestben 24-22-re nyert a spanyol Ambros Martín által felkészített csapat –, de a győrieknél mindenki tisztában van vele, hogy ezúttal is mindent bele kell adniuk.

Páva Adorján

2013. április 10., 20:122013. április 10., 20:12

Ambros Martín: fő az elővigyázatosság

Ambros Martín szerint fő az óvatosság: a spanyol szakember nem engedi, hogy a kétgólos előny tudatában a játékosai elkényelmesedjenek. „Volt már rá példa, hogy az első meccsen otthon vereséget szenvedett csapat végül továbbjutott. A Vâlcea remek erőkből áll, és maximális erővel küzd majd ellenünk, és csak akkor van esélyünk, ha mi is így teszünk” – hangsúlyozta több alkalommal is Martín. A Győrnek – amely egyedülálló módon mind a 13 eddigi BL-meccsét megnyerte ebben a szezonban – igazán van miből tanulnia, hiszen például a 2009-es BL-finálét úgy vesztette el, hogy az első meccsen hiába nyert idegenben két góllal a Viborg vendégeként, a visszavágón hárommal alulmaradt. A kisalföldi zöld-fehérekkel amúgy sem kegyes a sors: korábbi hét európai kupadöntőjükből egyet sem nyertek meg (BL: 2009, 2012; EHF-kupa: 1999, 2002, 2004, 2005; KEK: 2006).

Bulatovicsék győzni mennek Veszprémbe

Az Oltchim már a győriek döntőbe jutását is megakadályozná. Bukarestben rendkívül rosszul kezdett a vâlceai csapat, ám ahogy elkezdtek hibákat véteni Görbiczék, a román együttes felzárkózott, és – bár egyszer sem vezetett a találkozó során – izgalmassá tette a végjátékot. A szoros eredmény nagyrészt az Oltchim montenegrói sztárjának, Katarina Bulatovicsnak köszönhető, aki az első meccsen is a hátán vitte a csapatot.

Grasu: csak buzdítás volt a meztaposás
Nicoleta Grasu semmi kivetnivalót nem talál a ProSport által a bukaresti meccs előtt közölt, utólag nagy vihart kavaró fotósorozatban, amelyben több román élsportoló Görbicz Anita 13-as számú győri mezét gyalázza. A 41 éves diszkoszvető – aki a fényképek egyikén a magyar irányító mezét tapossa – az Adevărul napilapnak tegnap elmondta, egy újság kampányáról volt szó, amelyhez szívesen, a legjobb szándékkal csatlakozott, ugyanis az Oltchim játékosai nagyon jó barátai. „Az volt a cél, hogy a mi lányainkat támogassuk, és hogy jelezzük, biztosak vagyunk a sikerükben. Az üzenet az volt, hogy az Oltchim fog nyerni” – idézi a bukaresti lap Nicoleta Grasut. Amint arról beszámoltunk, a ProSport főszerkesztője azóta elnézést kért. A győri klub sajtófelelősén keresztül közölte, elfogadja a bocsánatkérést, de ettől függetlenül rendkívül ízléstelen húzásnak tartja a hangulatkeltést. Görbicz Anita jelezte, nem foglalkozik ezzel, számára az a legfontosabb, hogy legyőzzék az Oltchimet, és bejussanak a BL döntőjébe.

„Győzhetünk Veszprémben, ha megfelelő figyelemmel és nyugalommal tudunk játszani. Az izgalmainkat konstruktív mederbe kell terelnünk, és a teendőnkre kell összpontosítanunk – foglalta össze a követelményeket az átlövő. – Csak a játékra kell koncentrálnunk, nem a közönségre. Győzni megyünk Magyarországra, nem fogjuk megadni magunkat, hiszen a kétgólos hátrány a kézilabdában ledolgozható.” Arra a felvetésre, hogy akár a Bajnokok Ligája idei kiírásának gólkirálya is lehet, a címvédő Podgoricától leigazolt Bulatovics kijelentette, nem érdekli ez a cím, csupán azt tartja fontosnak, hogy még egyszer BL-döntőben játszhasson.

A góllövőlistát jelenleg a versenyből már kiszállt FTC átlövője, Tomori Zsuzsa vezeti 95 találattal. Tőle nyolc góllal marad el Bulatovics. A Győr legeredményesebbje az eddig 64 találatot jegyző Görbicz Anita. Cristian Gaţu, a Román Kézilabda-szövetség elnöke is bízik az Oltchim továbbjutásában. Az anyagi gondokkal küszködő klub jövőjére kitérve elmondta, tud olyan befektetőkről, akik felkarolnák az együttest, de teljesen át kell gondolni a javadalmazási rendszert: kisebb fix bért kellene biztosítani, amit juttatásokkal egészíthetnek ki a különböző teljesítményekért. Ez utóbbiakat azonban csak akkor kaphatják meg a játékosok, ha elérik a kitűzött célt. Jelenleg úgy néz ki, a nyáron több fontos játékosától kénytelen megválni az Oltchim, amely számára azért is fontos a BL-döntőbe jutás, hogy ezáltal is felkeltse a befektetők figyelmét. Petre Berbecaru klubelnök korábban azt mondta, megoldást találtak a csapat működésének további finanszírozására. Ez azonban azt jelenti, hogy 50 százalékkal kisebb költségvetéssel vágnak neki a következő idénynek, elbocsátanak több légióst, és a jelenlegi keretből csak a legfontosabb játékosokat tartják meg.

A másik ágon a Krim Ljubljana fogadja a Larvikot. A szlovénok úgy nyertek szintén 24-22-re az első, norvégiai meccsen, hogy sérülés miatt több alapjátékosuk is hiányzott. A visszavágót szombaton rendezik (Digi Sport 2, 21.30). 

 

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés