Hirdetés

Otthon kapott ki a a Liga 1-ben a Kolozsvári CFR

A 2013-as év negyedik tétmérkőzésén sem tudott gólt lőni a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, amely az Internazionale elleni Európa Liga-találkozók és a Vaslui elleni bajnoki találkozó után a Galaci Oţelul kapuját sem tudta bevenni a Liga 1 hétvégi fordulójában.

2013. március 04., 07:052013. március 04., 07:05

A sérülések és eltiltások miatt kilenc játékosát nélkülöző címvédő végigtámadta ugyan a találkozót, de nem sikerült válaszolni a vendégek gyors góljára. Gabriel Paraschiv egy jól helyezett kapáslövéssel talált be a 7. percben, míg a CFR-től pedig Maah, Rada és Deac körbelőtte a galaci kaput. A legnagyobb hazai helyzetet Weldon hagyta ki a második félidő legelején, az egyre idegesebb kolozsvári együttes pedig öt sárga és egy piros lapot is beszedett a találkozó során – utóbbit Godeméche kapta a ráadáspercekben. A vasutasok egy büntetőt is számon kértek Sebastian Colţescu játékvezetőn, aki a második félidő közepén Ljubinkovics kezezésénél engedte tovább a játékot.

„Ennek a vereségnek is a hatékonyság hiánya az oka, ez jelenleg egy olyan problémánk, amelyet sürgősen meg kell oldanunk. Nem játszottunk jól, de így is nyerhettünk volna” – vélte Paulo Sergio a CFR edzője. A portugál szakember szerint nincs krízishelyzet a csapatnál, hiszen továbbra is versenyben vannak az európai kupaszereplést biztosító helyekért. Az Oţelul ezúttal is a télen kinevezett edzője, Petre Grigoraş nélkül játszott, a vezetéssel eddig anyagi jellegű vitákat folytató tréner ugyanis csak ma írja alá másfél éves szerződését. A Kolozsvári U viszont szerzett egy pontot Konstancán a Viitorul elleni kiesési rangadón – a tengerparti együttesnek ez volt a tizedik döntetlenje ebben a szezonban. A hazaiak ugyan végigtámadták a mérkőzést, ám csak egy szöglet után tudták kiegyenlíteni a hetedik 11-esét értékesítő Viorel Dinu találatát. A listavezető Steaua simán nyert Medgyes ellen, bár Tănase kiállítása miatt közel egy félidőn át emberhátrányban játszott. A Gaz Metan is tíz emberrel fejezte be a találkozót, a 83. percben Pleşca kapus egy tizenhatoson kívüli kezezésért kapott piros lapot.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés