2008. március 10., 00:002008. március 10., 00:00
Az észak-amerikaiak mellett Görögország, Németország és a negyeddöntõben az oroszokat 11-10-re legyõzõ Olaszország jutott tovább. Korábban – a rendezõ Kína mellett – Magyarország, Szerbia, Horvátország, Spanyolország, Montenegró, Ausztrália és az Egyesült Államok szerzett indulási jogot az olimpián. „Négyéves munka veszett kárba egyetlen mérkõzés alatt\" – fogalmazott Vlad Hagiu román szövetségi kapitány (képünkön középen) a Kanada ellen elvesztett mérkõzés után. A román csapat korábban – Görögország mögött – a második helyen végzett csoportjában, így pénteken sorsdöntõ mérkõzést kellett vívnia a másik hatos harmadik helyezettjével, Kanadával az elõdöntõbe jutásért, azaz az olimpiai szereplésért. Az észak-amerikaiakat két hete 16-6-ra verte a Hagiu-csapat a magyarországi Volvo Kupán, ám a 2007-es melbourne-i világbajnokságon Kanada egyszer már meglepte a románokat: a csoportmérkõzések során 9-8-ra verte õket. Nagyváradon ugyanez az eredmény született: a házigazdák által 2-0-ra megnyert elsõ negyed után a másodikban Kanada 6, míg Románia 3 gólt dobott, az utolsó negyed elején pedig 9-6-ra is vezettek az észak-amerikaiak. Románia ezután nagy hajrába kezdett, két gólt is dobott, és az utolsó 23 másodpercben támadást vezethetett. Ám Bonca eladta a labdát, így elszálltak a románok olimpiáról szóló álmai. „Fogalmam sincs, mi történhetett, de biztos, hogy ekkora kudarcnál a szövetségi kapitány a legfõbb hibás. Mintha nem is mi játszottunk volna, semmi sem mûködött. Gyenge ellenféltõl kaptunk ki, amelyet tízbõl tízszer vernénk, ha még játszanánk velük\" – mondta Vlad Hagiu, aki a mérkõzés után lemondott posztjáról, ám utólag hozzátette, ha ezt a szövetség elnöksége nem fogadja el, akkor folytatja munkáját. A szakember – aki 1996-ban Atlantában játékosként szerepelt abban a csapatban, amely utolsóként képviselte Romániát olimpián – legközelebbi célként a júniusi malagai Európa-bajnokságon való minél jobb szereplést tûzte ki. A játékosok is nehezen viselték el a vereséget, de nem kerestek bûnbakot. „Egy csapat vagyunk, mindannyian hibáztunk. Fájó, hogy nagy csalódást okoztunk a fantasztikus szurkolóinknak is, egyszerûen semmi nem jött össze\" – nyilatkozta a nagyváradi Kádár Kálmán. A válogatott játékos hozzáfûzte, senki nem rótta fel Florin Boncának, hogy a végén nagyot hibázott: \"Nem rajta kértük számon a vereséget. Amikor eladta a labdát, már a miénk kellett volna, hogy legyen a gyõzelem\". Florin Bonca a kudarc után bejelentette, visszavonul a válogatottól.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.