2010. október 19., 09:352010. október 19., 09:35
A Real – a milánói városi rivális Internazionalétól érkezett új vezetőedző, José Mourinho irányításával – a spanyol bajnokságban még veretlen, s az eddigi két BL-csoportmeccsét is megnyerte, ráadásul a portugál tréner tökéletesen ismerheti az AC Milant. Mindez, no meg a hazai pálya is a blancók mellett szól. Annál kevésbé a közelmúlt: a spanyol királyi gárda tudniillik az olasz csapatokkal vívott legutóbbi hat BL-meccséből ötöt elveszített, utolsó tíz hazai Bajnokok Ligája-fellépése közül pedig hármon éppen itáliai riválistól kapott ki. Ugyanakkor a milánói alakulat csupán egyszer maradt alul legutóbbi nyolc idegenbeli BL-találkozóját tekintve, s a Real Madrid elleni örökmérlege is pozitív: az eddigi 13 meccsből – két döntetlen mellett – hatot megnyert, s öt alkalommal szenvedett vereséget. Jeles alkalomhoz érkezhet el a lombard alakulat két klaszszis középpályása, Andrea Pirlo és a holland Clarence Seedorf: ha pályára lépnek a Santiago Bernabéu-stadionban, egyformán 75. BL-meccsüket játszhatják.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló, mai mérkőzések, E csoport: Bayern München–Kolozsvári CFR (RTV1, 21.45), AS Roma–FC Basel. F csoport: Szpartak Moszkva–Chelsea, Olympique Marseille–MSK Zsolna. G csoport: Real Madrid–AC Milan (TV2, 21.45), Ajax Amsterdam–Auxerre. H csoport: Arsenal–Sahtar Doneck, Braga–Partizan Belgrád.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.